Midnight /OneShot with Jimin from BTS/

  Éééés....KÉSZ! :D Drága Zsuzsanna, elkészültem a neked ígért Jimines oneshottal. Remélem, hogy tetszeni fog. ^^ Ha nem, nyugodtan írd meg. :D  Jó olvasást! ^^

 Ám, mielőtt neki kezdenél ez egy fontos dolog, amiről tudnod kell:

Zsuzsanna --> héber eredetű --> jelentése: liliom --> ez koreaiul: Nari

Így született meg a neve a főhősnőnek. :) 

 A szél süvített a fülemben, a hajam már rég nem úgy állt, ahogy otthon gondosan megcsináltam, persze ha ezt tudom előre, nem szenvedtem volna ennyit vele. Iszonyú késésben voltam. Már fájtak az izmaim az erőltetett menet miatt, de minden perc számított.

 Egy éjszakai klubban, a Midnightban dolgoztam egy ideje, ami nálam felér egy csodával, mivel eddigi munkahelyeimen... állandóan késtem. Nem vagyok valami pontos személy, pedig előre kiszámolom, hogy mikor kell elindulnom, valahogy azonban mindig kicsúszok az időből. Szóval a mai is egy ilyen volt, pedig délután kell elindulnom nem is reggel.

 Ahogy biciklimmel berepültem a kis mellékutcán, a hátsó bejáraton, azon kezdtem agyalni milyen mentséget hozzak fel késésemért. A klubban már javában készülődtek a nyitásra mikor betoppantam. A főnököm azonnal észrevett és szemei szikrákat hányt lényem láttán. Nyakamat behúzva vártam a világvégét.

 - Unni... Én... - kezdtem bele, de főnököm belém fojtotta a szót.

 - Nem érdekel a kifogásod, azonnal átöltözöl és mész pucolni!

 - Ugye nem azt...

 - De, bizony azt! Mars! - intett maga mögé ahol az öltöző volt.

 Csodálatos! Mehetek takarítani! Ráadásul a budit! Az a legmocskosabb hely az egész helységben. Undorító mi minden megtalálható ott.

 Már hányingerrel indultam öltözni mikor valaki megjelent a hátsó bejáratban. Egy újabb késő! Talán megmenekülök!

 Ám reményem szertefoszlott mikor megpillantottam az illetőt.

 - Noona! Ne haragudj!

 - Na de Jimin! Te?! – emelte fel a hangját Unni.

 - Nagyon fontos dolgom volt! Kérlek... - nézett kiskutya szemekkel a főnökre, aki persze nem fogja megbüntetni.

 Miért is tenné? A klub sztárjával? Ugyan! A kis Jimint senki nem hibáztatja, senki nem utálja, és senki nem takaríttatja ki a vécét vele! Ch… És ezt mind azért nem, mert jól néz ki! Bár szó, ami szó… Én sem szívesen takaríttatnám ki vele… Olyan szexi, főleg amikor táncol a színpadon. Ó, jaj! Nari, ne hagyd, hogy elterelje a figyelmed!

 Igazándiból, mióta itt dolgozom, csorgatom a nyálam utána. Mint mindenki más. Szóval sok konkurencia van a láthatáron, és a legborzasztóbb az az, hogy esélyem sincs nála. Ez tény, mivel van barátnője - állítása szerint.

 - Nari! – visította főnököm, amint látta, hogy még mindig ott állok és bambulok. – Azonnal indulj sikálni azt a retkes vécét!

 - Megyek már! – spuriztam az öltözőbe azonnal.

 Villámgyorsan magamra kaptam a koszosabb ruhámat, ami nem baj ha trutyis lesz. Felvettem a takarításhoz szükséges maszkot és gumikesztyűt, a szerszámaimat és az elengedhetetlen illatosítót. A vécéhez trappoltam, benyitottam, de a bejáratban lefagytam. Az undorító nem is kifejezés! Öklendezve álltam és bámultam a helységet.

 - Uhh – állt mögém Jimin. Jelenléte egyből elterelte minden figyelmem a vécéről. – Neked kell kipucolnod?

 - Egeen… - sóhajtottam. – Bár szerintem kitakarítom, és itt fogok elhalálozni…

 Jimin hirtelen felnevetett. Nem is tudom, szerintem a halálom cseppet sem vicces. De ahogy nevetett… Meg tudom bocsájtani.

 - Ne haragudj – tette kezét a vállamra, amitől libabőrös lettem, a szó jó értelmében. – Ne félj! Majd időnként rád nézek. 

 Kacsintott egyet, majd a dolgára sietett. Én csak álltam megkövülten, utána bámulva. Jól hallottam?

 Kábán kezdtem neki a takarításnak, de sajnos a sok retek magára vonta a figyelmem. Jimin, viszont betartotta a szavát és tényleg rám nézett olykor. Megállt tisztes távolban a bűztől, és elmesélte mit csinált aktuálisan. Jimin, amolyan „mindenes” volt. Besegített a pultnál, kiszolgált, takarított, táncolt, javított. Eddig nem jöttem rá, mi az igazi munkája, amire eredetileg felvette Unni.

 Miután végeztem, átöltöztem és végre elfoglaltam a helyem a pultnál. Pont nyitás előtt pár perccel. Még kaptam mérges pillantásokat főnökömtől, de már nem prédikált és ordítozott. A pult mögött még két társam volt. Minji és Saeji az ikertestvérek, de egyáltalán nem hasonlítanak egymásra, csakis külsőleg. Saeji kedves barátom, míg Minjivel folyton egymást szívatjuk és csakis a pult mögött van fegyverszünet. Azért hülyék nem vagyunk, hogy ott veszekedjünk. A munka kicsit fontosabb. Ami pedig a legtöbb összetűzésünket szüli, az Jimin. Minji látványosan rajong érte, teszi neki a szépet, amit nem tudok szó nélkül hagyni. Már elég régóta tart és az utóbbi időkben kezd nagyon elmérgesedni. Volt, hogy Unninak kellett minket szétrángatnia az öltözőben. Meg is kaptuk a büntetést érte.

 Ahogy megérkeztek az első mulatozók, a zene beindult és a hangulat is megváltozott. Hárman tartottuk a frontot, de szerencsére nem kellett gyorsan dolgozni, elég kevesen kértek italt, ha pedig kértek, egyszerre többet.

 Épp két poharat töltöttem meg vodkanaranccsal, mikor megszólítottak.

 - Hello – vigyorgott rám két srác, akikben már volt ital bőven ködös tekintetük szerint. – Hogy hívnak?

 - Pultos, aki kiszolgál titeket. Mit kértek? – tértem ki kérdésük elől.

 - Mit ajánlsz? – kérdezte a bal oldali, aki némileg jobban tudhatott gondolkodni, mint a haverja. – Abból kérnénk hármat.

 Kevertem nekik egy általános kedvencet, majd eléjük toltam, de a harmadikat a srác visszanyomta a kezembe.

 - Ez a tied aranyom. Meghívtunk.

 - Munka közben nem ihatunk – hárítottam el.

 - Ugyan már! Ez nem árt meg, és egyébként is, nem szabad visszautasítani – gügyögött a másik.

 Már majdnem ott hagytam őket, mikor megpillantottam Minjit, amint épp Jiminnel enyelgett. Minden józan gondolkodás nélkül nyúltam a pohárért, ami felett a srác keze volt. Hirtelen ökölbe szorította kezét. Valami papír volt ujjai között, de nem gondolkodtam el rajta, hogy mi lehet az. Fogtam a poharat és tartalmát egyben leküldtem. A fiúk röhögni kezdtek, majd odébb álltak.

 Folyamatosan Minjin volt a tekintetem, miközben kiszolgáltam. A tekintetem néha elködösült, és kezdtem nagyon furcsán érezni magam. Hál’ Istennek, tudtam magam tartani zárásig, bár émelyegtem és hányingerem is volt.

 Az öltözőben Saeji aggódva jött oda hozzám.

 - Minden rendben Nari? – simogatta meg a vállam. – Falfehér vagy és izzadsz!

 - Semmi bajom, csak… elfáradtam – mosolyogtam rá.

 - Rendben – mondta bizonytalanul. – Holnap felhívlak majd. Jó éjt!

 Intettem neki, majd én is összeszedtem a cuccaimat és kimentem a hátsó bejáraton. A kinti hűvös szellő némiképp enyhítette rosszullétem, de nem mertem biciklire szállni. Óvatosan, a fal mellett botladozva mentem a biciklihez, mikor elém állt két alak. Amennyire az a kevés fény megengedte, alaposan megnéztem őket. Idióta ábrázatuk alapján a két srác volt az nemrégről.

 - Mit akartok? – nyögtem fel erőtlenül.

 - Gyere velünk – nyúlt a karomért az egyik, mire elrántottam magam.

 A hirtelen kifejtett erőtől megszédültem és hátra estem. Pazar. Mindjárt fognak és elhurcolnak…

 - Ne félj – nevettek fel egyszerre. – Biztos rosszul érzed magad…

 - Hogy? – néztem értetlenül rájuk, majd leesett a tantusz. – Kevertetek valamit az italomba…

 - Egy kis drog. Na, gyere velünk – tornyosultak felém.

 Megragadták a karomat és felrántottak a földről. Erőtlenül próbáltam ellenkezni, de annyit értek az ütéseim, mint egy simogatás. Elkezdtek rángatni, fogdosni, ami nagyon nem volt az ínyemre. A mai fiatalok nem tudják, hogy kell rendesen kapcsolatot létesíteni egy emberrel?!

 - Yah! – ordított utánunk valaki. Hangja felettébb ismerős volt, de most gőzöm sincs, ki lehet. – Engedjétek el a lányt!

 - Ki vagy? – kérdezte az egyik idióta.

 - Ji-Jimin – suttogtam, mikor megláttam az arcát.

 - Nari, gyere ide – utasított kimérten.

 Lefejtettem – volna – a kezeket, de erősen tartottak. Ekkor Jimin odalépett és szó szerint kipenderített a kezeik közül magához vonva. Iszonyatosan szédültem, és ha nem tartana, akkor az aszfalton terültem volna el. Karjait óvón körém fonta, amibe belepirultam. Közelségét ritkán érezhettem. Én nem voltam olyan nyomulós, mint Minji, így inkább távolról figyeltem.

 A két srác nem ellenkezett. Felemelt karokkal távoztak, egy-egy halk beszólást azért elejtettek, de minden erőszak nélkül történt.

 - Jól vagy? – tolt el kicsit magától Jimin, hogy szemeimbe nézhessen.

 - Persze – vigyorogtam rá. Kétkedő pillantása azonban elárulta, hogy ő nem így vélekedik.

 - Remegsz és idiótán vigyorogsz… Valamit beszedtél?

 - Az a két srác – vontam össze szemöldököm, mivel már igen nehezen ment a gondolkodás. – Rakott valamit az italomba…

 - Istenem, Nari… Azt hittem neked több eszed van ennél – sóhajtotta.

 Ekkor hirtelen dühös lettem. Mintha az én hibám lett volna, hogy ők ott enyelegtek előttem! Ellöktem magamtól, igaz kissé megtántorodtam én is, de hamar rendeztem egyensúlyomat, majd mutatóujjamat ráemeltem.

 - Ez mind a te hibád! – kiabáltam. Már biztos, hogy a drog és az ital beszélt belőlem. Soha nem beszéltem még így vele. Jóformán beszélni sem beszélek vele. Belső titkaimat eddig nem árultam el, de most saját magamnak ásom a síromat. Egy belső hangom visítva tépte az agyam, hogy most azonnal duguljak el, de nem ment. Hirtelen szófosásom lett. – H-ha Minji… m-meg te… nem lettetek volna ott, akkor… akkor m-most… Utállak! Utálom őt is! Minji… Jimin… Feladom! Nem szeretlek többé!

 - Nari, te… szeretsz engem? – kérdezte hitetlenkedve.

 - Most mondtam, hogy már nem! Süket vagy?

 Hirtelen megszédültem és nem bírtam talpon maradni és egyenesen Jimin karjai közé estem. Ezután teljes képszakadás. Nem mintha bánnám, csak az a baj, hogy fel fogok ébredni és nagy valószínűséggel emlékszem is majd a kirohanásomra…

 Reggel határozottan nem a szokványos plafonom fogadott, mikor kinyitottam száraz szemeimet. Igaz egy darabig homályos is volt minden, de amint kitisztult látásom és az agyam is, rájöttem, hogy nem otthon vagyok. Oldalra gördültem, ahol egy falba ütköztem. Megpróbáltam a másik irányba is, és a nagy lendület következtében a földön landoltam. Vagyis, egy hatalmas nyögés hallatán, inkább valakin landoltam. Az illetőről tovább gurultam, majd hasra fordulva néztem az ágy felé. Egy kényelmesnek tűnő takarókupacot véltem felfedezni, aminek aztán feje nőtt. Ez a fej pedig határozottan Jimin-szerű volt.

 Csak pislogtam, mint egy idióta és csak bámultam a kómás fejét. Nehezemre esett most kirakóst játszani, de annyit sikerült egymás mellé illesztenem, hogy ha nem otthon vagyok, és ahol vagyok ott Jimin is jelen van, akkor minden bizonnyal vagy Jimin lakás, vagy egy hotel. Reménykedtem benne, hogy az előbbi opció volt igaz a jelenre.

 Már épp nyitottam a szám, mikor felcsendült egy ismerős zene. Felkaptam a fejem és a mobilomat kerestem. A mellettem lévő, ekkor már hempergő kukacra hasonlítva, Jimin kutakodni kezdett bábjában, aztán keze előbukkant a takaró alól benne a telefonommal. Kikaptam a készüléket a kezemből és azonnal felvettem. Meg sem néztem ki az, így bizonytalanul szóltam bele. Saeji hangja némileg megnyugtatott.

 - Remélem nem ébresztettelek fel – hadarta el kétségbeesetten. Mikor megnyugtattam, folytatta a kérdezősködést. – És most már jól vagy? Tegnap nem néztél ki jól…

 - Köszönöm, jól vagyok. Csak pihennem kellett – füllentettem. Nem akartam, hogy aggódjon miattam.

 - Ha gondolod, átmegyek. Viszek valami kaját is – lelkesült fel.

 - Jaj, köszi, de nem kell – villant szélsebesen a tekintetem Jiminre, aki ülő helyzetbe tornázta magát, ami következtében egy hatalmasat nyögött.

 - Mi volt ez? – kérdezte meg Saeji. Idegesen rúgtam hátba a fiút, mire dühösen rám mordult. Kezemmel legyeztem a levegőt, hogy fogja már be a száját, de láthatólag nem volt erőssége az activitie. – Van valaki nálad? Ezért nem mehetek át? – hallottam meg barátnőm féltékeny hangját.

 - M-Mi? Neeem! Dehogy! – nevettem fel idegesen. – E-Ez csak a… szomszéd bácsi volt! Tudod, reggelente szokott ilyet. Elég hangos!

 Jimin szemeiben huncut fény villant, amitől megijedtem. Lassan levedlette a takaróját magáról és négykézláb felém araszolt. Én kézzel - lábbal kapálóztam, de ez egy cseppet sem zavarta őt. Elkapta egyik bokám, hóna alá szorította és csiklandozni kezdte a talpam. Hatalmasat visítottam.

 - Nari! Mi az? Mi történt? – ijedt meg Saeji a vonal másik végén.

 - S-Semmi… A-A m-macska…megijesztett… - lihegtem visszafojtva a röhögésem.

 Könnyek szöktek a szemembe, fájt a rekeszizmom is és már görcs állt a talpamba is. Vergődtem Jimin kezei között, mint valami idegrángással küzdő ember. Sikerült Saejit leráznom nagy nehezen, és miután a telefont leraktam, Jimin nyakába csimpaszkodtam.

 - Hagyd abba! – visítottam fel végre hangosan.

 Mivel nem érzékeltem, hogy utasításomra reagált volna, a vállait rángattam és próbáltam a karjait ellökni, nem sok sikerrel. Bár csak rá kell néznem izmos karjaira, hogy tudjam, semmi esélyem győzni. Feladva, elterültem és ignorálva a kényszert arra, hogy rángatózzak és visítsak, szépen lassan véget ért a kínszenvedésem. Jimin elengedte a lábaimat, majd mellém kúszott. Vigyorogva nézett, én meg a szemeimmel döfködtem elég csúnyán.

 - Kérsz reggelit? – kérdezte, mire korgó gyomrom azonnal válaszolt.

 Elpirultam, de bólintottam egyet. Jimin felállt és engem is felhúzott a földről. A konyhába mentünk, ahol én helyet foglaltam a kétszemélyes kisasztalnál, miközben tekintetemmel kísértem a fiút.

 Rutinosan elővette a serpenyőt és a hozzávalókat a helyükről. Minden gond nélkül összeütött egy rántottát és még teát is főzött. Én ilyet legutoljára akkor ettem, amikor hazamentem a szüleimet meglátogatni, ami nem most volt. Jimin két tányérra szedte és elém rakva az egyiket, ő is helyet foglalt szemben velem.

 - Sajnos nincs más kajám most. Nem számítottam vendégre – tolta elém a teás bögrét is.

 - Ugyan. Nekem ez már ötcsillagos reggelinek számít – nevettem fel idegesen. Ilyen közel hozzá, akaratlanul is szende szűzzé váltam, aki nem képes egy épkézláb mondatot összehozni. Feleletemre elnevette magát. Fejét rázva nekikezdett a reggelijének, és mivel nem akartam még jobban elsüllyedni előtte, inkább én is betömtem a szám a tojással.

 Miután elfogyasztottam, hirtelen nem tudtam mit kezdjek magammal. Most menjek el? Vagy hívjam meg viszonzásképp? Esetleg kérdezzek rá a tegnapra? Mondjuk, lehet, jobban járnék, ha csak felszívódnék, és úgy tennénk mind a ketten, mintha semmi nem történt volna tegnap és ma reggel.

 - Min gondolkozol? – esett be a látóterembe Jimin. Arca kimondhatatlanul közel volt az enyémhez, minek következtében elöntötte az arcomat a pír.

 - S-semmin – fordítottam el az arcomat az ablak felé. – K-köszönöm a reggelit…

 - Remélem ízlett – mosolygott rám kedvesen, majd elindult a mosogató felé a koszos tányérokkal. Míg elmosta azokat, kínos csönd ült közénk. Én nem mertem megszólalni, Jiminnek meg nem tudtam az indokát. – Tegnap... Amit mondtál…

 Ó, jaj! Már rosszul vezette fel a fel nem tett kérdését. Tettessem azt, hogy nem emlékszem rá?

 - M-mit mondtam… tegnap? – kérdeztem meg bizonytalanul, ami talán kapóra is jött.

 - Oh, nem emlékszel? – fordult felém. Arcán furcsa kifejezés ült.

 - Tegnap elég sok minden történt velem – nevettem fel. Látszott rajta, hogy hezitál, csak azt nem tudom min.

 - Nem érdekes – mosolyodott el ismét. Elfordult és megdermedt. – Öm… Lassan indulnunk kéne…

 Rápillantottam az órára. Délután három óra… Délután…

 - Bassza meg! Elkésünk! – pattantam fel, már az se érdekelt, hogy Jimin itt van.

 - Már elkéstünk. Innen egy óra az út…

 - Mégis hol laksz te?! A világ végén?! – pirítottam rá teljesen ok nélkül.

 - Nyugi Nari! Minden oké!

 Egy pillanatra el is hittem. Komolyan. Ahogy a szemeibe néztem, azokba a sötét íriszekbe, s arca határozottságot tükrözött. Kezei majd az enyémekre kulcsolódott és már indultunk is… De mégis mi a fenéért hallgattam én rá?! Unni éles hangjáért, amikor leordítja a fejemet? Vagy talán azokért a kellemes órákért, miközben a retkes padlón térdelek a mosdóban és azt sikálom?

 Mert igen, ismét elkéstem, és igen, megint pucolhattam a retket. Amikor betoppantunk Jiminnel, mintha ő nem is lett volna mellettem, mintha nem is késett volna. Unni haragja rajtam csattant, és mit ne mondjak, ez jobban fájt, mint az eddigiek. Jimin próbálta kimagyarázni a helyzetet. Magára akarta vállalni, de a főnök hajthatatlan volt. Csak mondta, és mondta, mondta…

 A könnyeimet alig bírtam visszatartani, miközben a budiban elkezdtem sikálni, és nem csak a szagok miatt könnyesedett be a szemem. Megcsináltam, mert muszáj volt, de azt nem állítom, hogy élveztem. Keserű szájízzel és elszoruló torokkal, no meg gyomorral csináltam a rám szabott büntetést, csak hogy ne rúgjanak ki.

 Búm olyannyira elterelte a figyelmem, hogy a kinti vitát nem hallottam meg, csak a végszavakat és ordításokat. Mikor mindez elcsendesült, Jimin lépett be mellém a helységbe, gumikesztyűben és maszkban. Egy szó nélkül elvette tőlem a kefét és a szivacsot és folytatta a munkámat.

 - Jimin… Neked ezt nem kell… - fogtam meg a kezét, mire abbahagyta a súrolást.

 - De kell. Én is késtem – nézett a szemembe komolyan, és ismét nekilátott.

 Én még mindig makacskodtam, és megint megfogtam a karját, jóval erősebben. Nem hagyhatom dolgozni, mert azért is én fogok kikapni, amihez egyáltalán nincs kedvem.

 - Jimin! – szóltam rá erélyesebben. – Menj te is a dolgodra! Nem akarok emiatt is szívni!

 - Miattam késtél! Ráadásul tegnap nem is voltál jól! Bedrogoztak! Miért nem szóltál? Belegondoltál már abba, hogy ha én tegnap nem állítom meg azt a két p*csfejt, akkor mit műveltek volna veled?! Nem hiszem, hogy ők is rántottával kínáltak volna meg reggel!

 Minden egyes szava, mintha apró tűhegyes jégdarabok lettek volna, lassan belém fúródtak, és felszívódtak, bekerültek a vérembe és megfagyasztottak. A könnyek, amiket sikeresen visszatartottam, most szabad utat nyertek, apró patakban folydogált az arcomon. Halványlila gőzöm sincs, mi ütött belém. Az, hogy Jimin így a képembe kiabálta a valósszerű tényeket, amiktől egész mostanáig meg akartam szabadulni. Igen, szarul estek! Ráadásul akaratlanul is elképzeltem a különféle fordulatokat az incidensről. Szó szerint becsináltam!

 Csak remegtem, míg nem feltörtek belőlem a hangok. Nem bőgtem úgy, mint egy ovodás, de igen keservesre sikeredett. Jimin karjai körém fonódtak, s arcomat mellkasába temettem. A hajam simogatta, csitítgatott, míg meg nem nyugodtam. Elhúzódtam kissé tőle, miközben gyorsan megtöröltem könnyáztatta arcomat és végül felnéztem rá. Íriszei csillogtak, s a bűntudat kézzel foghatóan tükröződött benne.

 Olyan hirtelen, és olyan… váratlanul történt, hogy – így visszagondolva – egy fadarabként omlottam karjaiba. Ajkai az enyémre csapódtak, s úgy kezdte falni a párnáimat. Nem ellenkeztem, nem csináltam semmit. Csak álltam megbűvölten és csak egy gondolat lebegett az agyamban. Ez velem történik meg?

 - Ne haragudj… - kapta el a fejét hirtelen. Én még mindig bénultan tapogattam meg az alsó ajkam, amik minden bizonnyal vöröslöttek az előbbi csóktól. – Nem valami romantikus ebben a… förtelemben…

 Nevetése kijózanított, s kétségbeesetten kaptam a fejemhez.

 - Basszus! Neked barátnőd van! – kiáltottam, miközben hajamat cibáltam. Hogy én ezért mit fogok kapni! Biztos, hogy kopasz leszek! Hacsak én nem kopasztom meg magam addig… - Basszubasszubasszus!

 - Hé, hé, Nari! Nyugi! – Nevetve fejtette le az ujjaimat a fejemről, végig a tekintetembe mélyülve. Aztán olyan közel hajolt, hogy még a levegő sem akart megmaradni, minek következtében oxigénhiányban kezdtem el szenvedni. Halkan a fülembe suttogott, s éreztem meleg leheletét, amitől libabőrös lettem. – Ez titok, szóval nem mondd el senkinek, de… Nekem nincs is barátnőm. Csak füllentettem.  

 Csak, hogy tisztázzuk, most akkor nincs barátnője, de azt állítja, hogy van. Ki tudja ezt követni?

  - Ne nézz ilyen értetlenül – röhögi el magát, majd ismét sikálni kezd, de folytatja mondandóját. – Csupán azért takaróztam ezzel, hogy Minji ne másszon rám. El tudod képzelni, mi lett volna akkor…

 El ám! De nem is a képzelőerőmmel van gond. Mi az, hogy én is úgy hittem, hogy van?! Hisz én akkor sem másztam volna rá, ha nincs! Most teljesen hülyének érzem magam… Mi volt ez a csók egyáltalán? Mióta smárolunk le épp összeomlás szélén álló, dolgozó nőt egy büdös, retkes vécén?!

 Türelmetlenül fordultam ki a helységből magára hagyva a gondolataim középpontját. Az öltözőben lehűtöttem magam, majd óvakodva Unnihoz mentem. Még mielőtt beléphettem volna a Pokol kapuin, valaki karon ragadt és visszahúzott az öltözőbe. Tiltakozni nem volt időm, és a kéz is igen erősen tartott ahhoz, hogy a szökés gondolata se foganjon meg bennem.

 - Mit akarsz te Noonatól? – ültetett le egy székre Jimin. – Megbolondultál? Fej nélkül akarsz hazamenni?

 - Mi a… Tudod mit?! Most már elegem van! – álltam fel dühösen. – Éppenséggel azt csinálok, amit akarok! Ki vagy te nekem? Ha?

 - Hm… Az biztos, hogy több szeretnék lenni egy munkatársnál – vigyorodik el, de tekintete nem ereszti el az enyémet. Megbűvölt. – A haversági szintet is kipörgettem, szóval jöhet a cél, nem?

 - M-mégis m-milyen célod van neked… v-velem? – dadogtam kétségbeesetten, bár a szívem majd ki ugrott, miközben agyam a lehetséges válaszokat pörgette a fejemben.

 - Mondjuk, lehetnék a… pasid?

 Aztamindenségesszentségesistenem! Ez már állatkínzás! Ilyen mosolya, hogy lehet valakinek? És ezek a csillogó szemek…! Kész, végem van! A rendszerem kifüstölt. Igen melegem lett hirtelen és olyan vörös lettem, mint a cékla. Mégis mit válaszoljak erre? Ez már felér nálam egy házassági ajánlattal! Nari, nyugodj le! Csak a pasid szeretne lenni. Nyugi… Hogy a frászkarikába csináljam én azt, mikor ilyen sunyi módon befolyásol?!

 - Ez már kezd… kínossá válni… - sütötte le szemét Jimin, s a tarkóját vakargatta.

 Nem gondoltam át mit is teszek (és talán jobb is), csak cselekedtem. Két kezem közé fogtam Jimin arcát és egy apró puszit nyomtam a szájára. Ami aztán elmélyült… Jimin karjai körém fonódtak, és magához húzott, a lehető legközelebb. A testem már lángolt, és amikor ujjai a pólóm alá kúsztak, libabőrös lettem.

 Vonakodva, de elszakadtunk egymástól, ám mikor elszabadultunk a munkahelyről, el nem engedve egymás kezét buszoztunk Jiminhez. Nem történt semmi, csupán mellkasára vonva, cirógatva mesélt, míg el nem nyomott az álom…