Silent Heart - Előszó [Baekyeol from Exo]

Életemben nem írtam még folytatásos yaoit, szóval még kezdő vagyok ebben, de igyekszem majd. :) Ez igen rövid lett, de ez csupán egy bevezető. Lesz itt dráma, romantika, sok-sok poén, meg miegymás. Kérlek írjatok véleményt, hogy tetszik-e vagy sem! :)

Baekhyun POV

 Ahogy minden reggel, felkeltem, megkávéztam, a fürdőben rendbe szedtem magam, majd leültem a nappaliban és elővettem a könyvemet. Csendes nyugalmamat először egy hangos csattanás zavarta meg. Felkaptam a fejem, összevont szemöldökkel körbenéztem és hallgatóztam. Semmi. Folytattam az olvasást a jóleső csendben. Biztos csak leejtettek valamit…

 A csattanás ismét elhangzott, hangosabban, mint az előző, majd éktelen dobolással folytatódott. Lecsaptam a könyvemet, dühösen felálltam és hallgattam a ricsajt, mely az eddigi 5 csendes évemet most megzavarta. Kitrappoltam az előszobába, majd a folyosóra léptem és kerestem a hang forrását. A folyosón, ezen az emeleten egyedül én voltam. Eddig. Most azonban a ricsajt a szemben lévő ajtó mögül szűrődött ki.

 A kemény fán kezdtem dörömbölni, mire elhallgatott a dob. Hatalmas léptek zaja hallatszott ki, majd a lakó feltépte az ajtót előttem. Egy mellkassal találtam magam szemben. Nagyokat pislogtam, és lassan felnéztem az illetőre, aki vigyorogva tekintett le rám. Hogy az a… Ez mit evett, hogy ekkorára nőtt?!

 - Oh, hello – köszöntött némi szemezés után. – Te lennél a szomszédom? Később akartam köszönni, de ha már itt vagy, akkor megteszem most. Park Chanyeol vagyok, örvendek!

 Meghajolt és kezet nyújtott. Én csak álltam megkövülten és néztem a tepsi méretű tenyerét.

 - Öm… Ilyenkor kezet szokás rázni… - nézett rám zavartan.

 Megráztam a kezem, majd előkaptam a zsebemből a noteszem és írni kezdtem. Dühösen nyomtam az orra alá.

 - Mi a… - nézett a noteszre, ami nagyon közel volt az arcához, s így kénytelen volt bekancsítani. Akaratlanul is mosolyt csalt az arcomra, de hamar rendeztem a vonásaimat. A colos hangosan kezdte olvasni az írottakat. – Ha továbbra is ilyen ricsajt csinálsz… Milyen ricsaj? Csak doboltam!

 Elütötte az arca elől a füzetet és már kevésbé tűnt vidámnak, mint találkozásunk elején.

 - És beszélni nem tudsz?! Semmi bűnt nem követtem el! Most pedig ha megbocsájtasz, gyakorolnom kell tovább.

 Gyorsan írni kezdtem és még mielőtt bemehetett volna, a pólóját megragadva visszahúztam és ismét az orra alá nyomtam a noteszt.

 - Néma vagyok… De a szavam attól még érvényes… Feljelentelek, ha folytatod… - olvasta el ismét. – Te nem vagy normális! Menj és zaklass mást…

 Azzal fogta és bevágta az orrom előtt az ajtót. Legszívesebben toporzékoltam volna, és sikoltozni is támadt kedvem, de ahogy már az elmúlt 5 évben is mindig tettem, csöndben maradtam. Másféle eszközökkel értem el az igazamat, és most sem adtam fel ennyivel. Nem ez az első ilyen eset. A megfelelő emberhez kell mennem és minden rendben lesz.

  - Jó napot uram! Ma milyen zaj zavarta meg önt? – kérdezte a portás ugyan azt, mint mindig. Figyelmen kívül hagytam a kérdését és én nyomtam alá az előre megírt panaszomat. – Az új lakó ellen tennék feljelentést… Új lakó? – nézett nagyokat pislogva a lapra. – Park Chanyeol? Még csak ma hajnalban költözött be! Mi problémája van vele?

  „ Korán reggel dobolt és tőle visszhangzott az egész lakásom!” – írtam dühösen és nyomtam az orra alá a noteszem.

   - Kérem! Ne fárasszon ilyenekkel! – sóhajtott. Szenvedő ábrázata egy cseppet sem hatott meg. – Ha majd más lakótól is kapok ilyesfajta panaszokat, beszélni fogok vele. Most viszont, engedelmével…

 Kitolt a szobájából és rám csapta – ő is – az ajtót. Csak úgy fortyogtam miközben a lift szokásos ütemében vitt felfelé. A folyosón mikor kiléptem a liftből ismét a dobtól zengett az egész folyosó. Pechemre ezen a szinten csak én laktam… eddig, így a zaj is csak engem fog zavarni. Mégis mi a francot csináljak?!

 Mire észbe kaptam megint az ajtaja előtt álltam, amit aztán ki is nyitott hamarosan.

 - Már megint te? – pillogott rám unottan és bezárni készülte a bejáratot, de gyorsan odaraktam a lábfejemet. – Mi a franc!

 „ Hagyd abba!” – írtam le neki.

 - Soha! – vágta rá és ezt megkoronázta kinyújtott nyelve. Ennél gyerekesebb nem is lehetne ez az egész civakodás!

 „ El fogom érni, hogy még a következő hétvégén elköltözz!”

 - Már kíváncsian várom, szomszéd! – nevetett fel gúnyosan majd lábával kitúrta az enyémet és egy gyors fintor után becsapta és kulcsra zárta az ajtaját.

 Bementem a saját lakásomban, az ajtó hatalmasat csattant, még a folyosó is visszhangzott tőle. Az előszobában lehajítottam a cipőmet, és a füzetet is földhöz vágtam. Ennyire még soha nem húztak föl. Nem fogom feladni az biztos!

 Ki fog költözni, ha rajtam múlik!