Silent Heart - 6. rész [Baekyeol from EXO]

Baekhyun POV

 A víz kellemesen átmelengette a testemet, de belül üresnek és hidegnek éreztem magam. Ugyan tiszta volt a fejem, de nem éreztem jól magam. Émelyegtem, nehéz volt az egész testem, mintha nem is zuhanyoznék, hanem egy tenger mélyén volnék. Nem esett jól semmi, de a lényem tudta mire van szüksége, hisz éreztem, hogy valami után vágyakozik.

 Miután végeztem és kiléptem a fürdőből, Kyungsoo és Chanyeol épp pakolásztak. Nem reagáltak azonnal a jelenlétemre, Chanyeol egészen addig észre sem vett, míg Kyungsoo hangosan be nem zárta maga mögött a fürdő ajtaját. Mikor rám emelte tekintetét, arcán komor árnyak ültek, sokkal gondterheltebbnek tűnt, mint máskor. A mindig mosolygós Chanyeol most megmutatta a valódi arcát.

 Meredten bámultunk egymásra, s mind a ketten tudtuk, hogy min gondolkodik a másik. Éreztem a fájdalomhoz hasonló érzéseit, és ő is az ürességemet.

 Megfejthetetlen volt számomra a közöttünk lévő láthatatlan kötelék. Valójában hatalmas szakadék volt közöttünk. Nem csak személyiségileg, de életünkben is nagy különbségek voltak, annak ellenére, hogy nem tudtam túl sokat róla. Mégis, ahogy a parkban is, képes volt emberré tenni, mellette érezhettem, hogy így, megtörten is ember vagyok. Nem kellett azon aggódnom, hogy otthagy egy mondatom közepén, vagy nem érdekli a mondandóm. Valahányszor beszéltünk, kivárta, míg leírtam, vagy épp csak mutogattam. Ezidáig ki akartam rekeszteni az életemből, ám lassacskán a részévé vált.

 Akárhogy is próbálkoztam, fontossá vált a számomra…

Chanyeol vontatottan felegyenesedett és szembe fordult velem. Széles vállai megereszkedtek, haja kócosan hullott az arcába, kerek szeme bágyadtan, szomorkásan csillogtak, miközben engem fürkészett. Választ várt egy ki nem mondott kérdésre, ám én nem voltam hajlandó válaszolni. Még nem.

 Viszont olyat tettem, amire én magam sem számítottam.

 Átszeltem a köztünk lévő távolságot, majd megállva előtte, leszegett fejjel, s egy reszketeg sóhajjal átöleltem. Testem ismerősként üdvözölte Chanyeol meleg, szilárd mellkasát. A szívem kihagyott egy ütemet, majd felgyorsult. Az üresség a bensőmben megtelt egy kellemes érzéssel, itta-itta magába, kapaszkodott abba az erőbe, ami bennem nem volt meg.

 Chanyeol POV

 Baekhyun hosszan ölelt. Tovább, mint amennyire számítottam. Meglepődtem, aztán lassan hozzá szoktam. Törékeny teste, ahogy az enyémhez simult, gyors szívverése az enyémmel futott versenyt. Élveztem ezt az érzést, mégsem éreztem a magaménak. Egy részem idegenkedett ettől az érintéstől, a gesztustól, és hagytam, hogy ez a részem vezéreljen. Óvatosan toltam el, kellő távolságra lökve magamtól, de úgy éreztem, mintha kiszakítottak volna belőlem egy darabot. Ez a kellemetlen ellentétes érzés bosszússá és idegessé tett.

 Akármilyen probléma merült is fel Baekhyun és köztem, az, akár csak egy kétélű kard, amit sehogy sem volt jó a kezemben tartani, két ellentétes érzést váltott ki, de egyik sem volt kellemes a számomra.

 Azonban, ahogy Baekhyunra néztem, kipirult arcára, élettől csillogó szemébe, gyorsan emelkedő mellkasára, elégedettség töltött el. Valamit adtam neki, valamit tehettem érte, még ha ezt a valamit magamból is kellett, hogy adjam. Ám ez a törékeny pillanat tovatűnt, Baekhyun szó nélkül fordult el, és hagyott ott.

 Másnap reggel korán keltem, így összeütöttem hármunknak egy könnyed reggelit. Míg a konyhában serénykedtem, Kyungsoo csoszogott ki kótyagos tekintettel. Amint leült az asztalhoz, elé is tettem egy bögre friss kávét. Hálásan rám mosolygott és a kávé után nyúlt, az első korty után elégedetten szusszantott egyet. Kellemes csend ült közénk, szinte meghitt volt. Nem bizarr értelemben, és nem kell más jelentőséget adni neki. Egyszerűen csendben tevékenykedtünk. Reggel egyébként sem szerettem beszélni, de pár perccel később Kyungsoo halkan megszólalt.

 - Mondd csak, Chanyeol, miért egyeztél bele… ebbe – bökött a fejével maga mögé, Baekhyunra célozva.

 Vállat vontam.

 - Nincs különösebb oka – mondtam, de mégis megálltam a paprikaszeletelés közben. – Talán, a kíváncsiságom vezérel… Van valami, ami nem hagy nyugodni vele kapcsolatban.

 Kyungsoo nem válaszolt, de éreztem a hátamon a tekintetét. Óvatosan fordultam felé, hogy lássam az arcát.

 - Kíváncsi... – motyogta maga elé meredve. – Ne akard tudni a miérteket, Chanyeol – mondta végül. A tekintete megkeményedett.

 Ijedten kaptam a fejem a konyha bejáratához. Baekhyun hófehér, törékeny teste, kócos haja, enyhén szétnyíló ajka, ez az egész látvány fájdalmat keltett bennem. Aztán a szemébe néztem, amiben szégyen villant, majd hideg elutasítás ült ki az arcára.

 Mondani akartam valamit, bármit, de nem tudtam. Végül is nem volt semmilyen megfelelő, helytálló gondolatom sem, így lesütött szemekkel fordultam vissza a paprikához. Feszült csendben készítettem el, majd ettük meg a reggelinket, mindenki a saját gondolataiba merülve.

 Míg én mosogattam, a többiek elkezdtek pakolászni. Nem igazán értettem, hogy minek is jöttünk segíteni, hisz Kyungsoo már félig szinte be is költözött, már csak egy-két doboz volt, amit ki kellett pakolni.
 Megfelelő idő volt arra, hogy megfigyeljem őket. Akárhogy is esett rosszul Kyungsoo titkolózása, vagy akár Baekhyun folytonos elutasítása, a kíváncsiságom nem hagyott nyugodni.

 Tudtam, hogy Kyungsoo és Baekhyun már régebb óta ismerik egymást, így olyan titkokon osztoznak, amik nyilvánvalóan senki másra nem tartoztak, csakis kettejükre. Ám nem volt igaza egyiküknek sem. Hogyan várhatják el tőlem azt, hogy ne akarjam tudni a miértekre a választ? Akaratlanul és muszájból bevontak engem is, így nekem is jogom van tudni a válaszokat. Diszkrécióra számítanak, elvárják tőlem, amit meg is kapnak, de ez nem azt jelenti, hogy süket és vak leszek a kedvükért.

 Így hát elvonultam a gondolataim és sértődöttségem falai mögé, úgy téve, mintha semmi bajom sem lenne, csupán igazodom a csöndes társasághoz. Az idő haladtával viszont kezdtem egyre kényelmetlenebbül érezni magam a két fiú között. Az, hogy én magam is némasági fogadalmat tettem, az apró lakás egyre komorabb és kriptaszerűbb lett. Aztán jött a szürkület, és még inkább halottias hangulat szállt ránk. Végül rájöttem a csend jelentésére.

 Kyungsoo nem volt az a beszédes fajta, mint én, így Baekhyunnal együtt másféle képet alkottak, mint velem. A csend, ami rájuk telepedett, és ezzel kirekesztettek engem, egy néma beszélgetés volt. Amolyan baráti csevej. Baekhyun értett hozzá, hogy szavak nélkül is meg lehessen érteni, és Kyungsooval az évek során kialakították a sajátos beszédmódjukat. Érdekes volt megfigyelni őket ennek tudatában. Keserű ízt éreztem a látottak miatt a számban, és a mellkasomba is kellemetlen érzés fészkelte be magát, ám önmagában ez a barátság lenyűgözött.

 Késő este indultunk végül haza, miután Kyungsoo belénk kényszerített egy kiadós vacsorát. Mint ahogy a nap folyamán, a visszaút is némaságban telt el. Kicsit hiányoltam a megszokott kötekedős hangulatot, ami minden közös utazásunkkal járt együtt, de nem bolygattam Baekhyunt. Éreztem, hogy most nem lenne jó egyikünknek sem.

Amikor viszont leszálltunk a buszról, nem messze a lakásainktól, eszembe jutott, hogy szerény frigóm már egy ideje üresen kongott. Baekhyunt csendesen invitáltam egy közeli kisboltba, ami amúgy is útba esett volna, apró termetű főnököm pedig szó nélkül követett, mindennemű grimasz nélkülözésével. A boltba ugyan nem volt hajlandó bejönni, így rám hagyta, hogy igyekezve és kapkodva vásároljak be, aggódva érte. A pénztárnál álltam, amikor hallottam a kintről beszűrődő dühös, pattogó szavakat. Izzadni kezdett a tenyerem és úgy toporogtam a kassza előtt, mintha égő parázson álltam volna. Amint sikerült fizetnem és felnyalábolnom a szatyrokat, két lépéssel kivágtattam a boltból és azonnal Baekhyunt kezdtem keresni a szememmel.

 A törpe persze minden aggodalmam beigazolódásaként épp az egyik főszereplője volt a kialakult veszekedésnek. Pontosabban az oka volt annak.

 - Azonnal kérj bocsánatot, te szemét – ordította kikelve magából egy pasas.

 Baekhyun kimeresztett szemekkel, összeszorított ajkakkal bámult maga elé. Szinte remegett az erőfeszítéstől. Közelebb próbáltam menni, de hatalmas tömeg állta körül őket.

 - Süket vagy, öregem?! – tornyosult Baekhyun fölé az idegen. – Kérj bocsánatot a csajomtól! Most!

 Még inkább igyekeztem a közelükbe férkőzni, minek következtében a szatyraimat elhagytam és egy pár embert fel is löktem. Már majdnem ott voltam, amikor a férfi ordítva emelte föl a karját, kezét ökölbe szorítva, annyira, hogy a bütykei fehérlettek.

 Talán az utamban álló embernek, vagy a hatalmas lábaimnak köszönhetően, de időben estem közéjük. Gyorsan történt minden, a látásom elsötétült, ám még így is hallottam, azt a meghökkenő, kétségbeesett hangot.