Silent Heart - 7. rész [Baekyeol from EXO]

Chanyeol POV

 Életemben először ütöttek meg. Éreztem, ahogy a vér íze elönti a számat, majd a tompa fájdalmat az állkapcsomban. Az orrom is vérezni kezdett pár perccel később. A döbbenettől nem tudtam teljesen fölfogni a történteket. Egyre csak zúgott és zúgott a fülem, majd egy hosszabb sípolást követően újra visszaállt a rend a fejemben.

 A földön ültem, kimeredt szemekkel bámultam a szintén ledöbbent férfi előtt. Baekhyun mögöttem térdelt, ujjai remegtek a vállamon, s szemében könnyek csillogtak, amikor ránéztem és a tekintetünk találkozott. S ekkor eszembe jutott a hang, amit az ütés pillanatában hallottam.

 A fejem azonban nem volt elég tiszta ahhoz, hogy összefüggéseket keressek, így hát a jelen lévő problémára koncentráltam. Feltápászkodtam Baekhyun kevéske testi erejére támaszkodva, és dühödten meredtem az előttem fehérre vált pasasra és a nőjére.

 - Remélem elégedett az eredménnyel – húztam föl az orromat. – Nem igazán tudom, hogy mi történt, de a barátom minden bizonnyal ártatlan.

 Egyszerű kijelentésemre Baekhyun összerezzent. Éreztem a karomat szorongató kezein.

 - N-neki ment a csajomnak! – dadogta zavartan a férfi. – És még bocsánatot sem kért!

 - Akkor ezennel én kérek bocsánatot a barátom nevében, mivel Ő képtelen erre, ugyanis néma – sziszegtem közel hajolva. A szavaimra a körülöttünk lévő tömeg felmordult. Suttogni kezdtek az emberek. – Remélem ezzel kompenzáltam a sérelmeiért…

 Nem vártam meg míg válaszol, kézen ragadtam Baekhyunt, fölszedtem a földről a szatyromat, majd elsétáltunk onnan. Mire a liftbe értünk, az arcom földagadt és sajgott. A mögöttem levő tükrön ujjammal tapogattam meg a sebesült részeket és töröltem le a vért. Minden egyes érintésre felszisszentem. Mellettem a törpe lehorgasztott fejjel tördelte az ujjait.

 Elmosolyodtam, bár csak félig-meddig sikerült.

 - Ne emészd magad. Nem a te hibád volt – tapogattam meg a feje búbját. Szívem kihagyott egy pillanatra, mikor megéreztem puha tapintását a hajának. Gyorsan visszahúztam a kezem és megköszörültem a torkom. – Csak nyugodj meg.

 A lakásainknál külön váltunk, ám valami megszólaltatta a vészcsengőt a fejemben, ezért sietősen átrohantam Baekhyunhoz, miután kipakoltam a szatyromból. Megérzésem ismét nem hagyott cserben.

 Amint beléptem a törpe lakásába, láttam, amint mellkasát szorongatta, hörögve lélegzett és enyhén hintázva görnyed a nappalija közepén. Még rajta volt a kabátja, félig kigombolva, mintha szorító köteleket tépett volna le magáról.

 A mellkasom szorítani kezdett a látványtól, amit most világosban élhettem át újra. Botladozva mentem közelebb és térdeltem le elé. Nagyot nyeltem mielőtt megszólaltam volna.

 - H-hol van a gyógyszered? – kérdeztem rekedtes hangon.

Baekhyun tovább szívta a levegőt, hörgött és remegett, s én egyre csak süllyedtem, s süllyedtem a kétségbeesés mélyébe.

Baekhyun POV

 A múltam árnyékként követ az életem minden percében. A jelenem és a jövőm része, uralja azokat. Ám amikor Chanyeol elém vetette magát, majd elszenvedte a rám mért ütést, s kiállt értem, majd biztonságban elvitt onnan, a szívem megremegett és remény sarjadt benne. Azonban ez nem volt elég ahhoz, hogy leküzdjem a bennem lévő félelmeket. A testem ólomsúlyúvá vált, remegett mindenem. Próbáltam a pánikot visszatartani, legalább addig, amíg a lakásomba nem érek, de iszonyatosan nehéz volt. Minden erőmmel azon voltam, hogy Chanyeol észre ne vegye, hogy megóvjam Őt is és magamat is egy újabb fájdalomtól.

 Észrevettem, hogy nehezen viseli a rohamaimat. Láttam hogyan nézett rám, de ezek ellenére is mellettem állt és segített. Ez minden szánakozó pillantást felülmúlt. Égetett a fájdalom belülről.

 És mégis megpróbált segíteni. Megsimogatott, nyugtató szavakat mondott a lift apró terébe. Könnyednek mutatta magát, pedig Ő sem volt olyan jól. Aztán bemenekültem a lakásomba, majd átadtam magam a reszketésnek.

 A mellkasom égett, a tüdőm szomjazott annak ellenére, hogy ittam a levegőt. Minden forgott körülöttem, a fülem sípolt, majd jöttek az emlékképek. Bevillantak, s a testem reagált minden fájdalmas emlékre.

 Chanyeol ekkor is feltűnt. Megérezte, észrevette, hogy valami nem stimmel velem. Ismét itt térdelt előttem, agya nehezen, de leküzdötte a saját félelmeit és engem próbált menteni.

Remegő kezeimmel az óriás pulcsijába kapaszkodva, vállgödrébe ejtve a fejemet, igyekeztem megkönnyíteni a helyzetét, de nem sikerült.

 Mielőtt a sötétség teljesen be nem borított, széttártam a szám, de a hangszálaim nem voltak képesek engedelmeskedni. Egy apró, reszketeg hang hagyta el kiszáradt, az időtől megkopott torkomat, majd belezuhantam a sötétségbe.

 Chanyeol POV

 Hang. Egy nagyon halk, kezdetleges hang hagyta el Baekhyun ajkait. Összeállt a kép, de abban a pillanatban a törpe teste ernyedten zuhant az ölembe. A bőre tűzforró volt, patakokban folyt a víz róla, légzése egyeletlen volt még mindig. Némi habozás után ölbe vettem a törékeny lényét és a fürdőbe vittem. Haloványan derengett Kyungsoo utasítása még korábbról, hogy ilyenkor egy langyos zuhany jót tesz neki. Ugyan nem voltam biztos benne, de ártani, úgy véltem, nem árt.

 Míg beállítottam a vizet, az eszméletlen Baekhyunt óvatosan a szőnyegre fektettem. Nem akaródzott belegondolni abba, hogy nemsokára meztelenül fogom látni a főnököm. Ezek ellenére a fantáziám pirongatóbbnál pirongatóbb képekkel bombázta lelki szemeimet. Végül úgy döntöttem, az alsónadrágot meghagyom, nehogy másnap az éberebb Baekhyun bepereljen perverzséggel vádolva.

 Lassan bújtattam ki a ruháiból. Először a kabátot, majd a zoknit és a pulcsit. Amikor a vékony pamutpólót húztam fel, s megláttam meztelen bőrét, a torkom kiszáradt és furcsán kezdtem magam érezni. Aztán ez a melegség úgy hűlt ki, ahogy egyre több és több része tárult elém Baekhyun testéből. A teste vékony volt, bőre a csontjaira feszült, főleg a bordáinál. A hátát hegek borították, ahogy a mellkasát is. Nem voltak feltűnőek, de ha a fény úgy esett rájuk, ezüstösen villantak meg, hogy súlyos titkokról árulkodjanak. Az eddig sebesen verdeső szívem lelassult, gyomrom összerándult és gombóc nőtt a torkomba.

 Mérhetetlen sajnálat tobzódott bennem, ahogy gyenge testét beemeltem a kádba. Amikor a hűvös vizet apránként kentem szét bőrén, majd a zuhanyrózsát felé helyezve hagytam, hogy lehűtse. Pár perc elteltével egy száraz törölközőbe bugyoláltam és a szobájába vittem. Az ágyra fektettem, majd minden porcikáját alaposan áttörölgettem.

A szívem egyre csak szorított, a levegő nehezen jutott a tüdőmbe.

 Folytattam a törölgetést, ám, amikor az arcához értem, nem bírtam tovább. Zokogva estem térdre az ágy mellett.

 Édesanyám utolsó pillanatát juttatta eszembe, majd azt, ahogy a család női tagjai hogyan mosdatják meg és öltöztetik őt a temetési ruhájába. Nem lett volna szabad néznem, de nem akartam otthagyni őt. Látni akartam az utolsó pillanatig.

 Baekhyun ebben az állapotban arra emlékeztetett, de nem akartam több halált látni. Nem akartam újra átélni mindazt, amit anyámmal szenvedtem el.

 Zokogásom mikor lecsillapodott, folytattam, de még így is néma könnyek áztatták az arcomat. Egy két csepp Baekhyun arcára cseppent, és amikor fel akartam itatni azokat a törölköző sarkával, Baekhyun pillái megrebbentek, majd lassan kinyitotta a szemét. Remegő keze utat talált az arcomhoz és meg is simogatta azt, s haloványan elmosolyodott. Aztán keze visszahullott, szemhéja lecsukódott.

 Döbbentem hajoltam felette. A tekintetében bocsánatkérés és megértés villant, amikor rám nézett. Ezt a pillanatot másnap sem tudtam kitörölni az emlékezetemből.

 Baekhyun POV

 A sötétség, ami körbe vett, néha vissza-visszahúzódott, engedte, hogy visszatérjek a valóságba, ahol Chanyeol törődött velem. Olyan álomszerűnek tűnt, nem igazán tudtam, hogy valóban megtörténtek-e vagy sem, de melegséggel töltöttek el ezek az emlékek.

 A legélénkebb álmom, ami keserédes boldogsággal töltött el, az Chanyeol könnyektől maszatos arca volt. Tenyeremen éreztem sós könnyeit, amik az én arcomra hullottak vigasztalásért kiáltva. Nem igazán értettem, hogy miért sírt, de éreztem, hogy valami nagyon szomorú dolog lehetett, hisz az állandóan mosolygós Chanyeol nem sír hiába.

 Ám amikor fölébredtem hosszú, mély álmomból, arcon ütött a valóság. Chanyeol vöröslő, kisírt szemekkel tekintett rám ágyam mellől, mégis magára erőltetett egy halovány mosolyt a kedvemért, majd kiment. Nyúzott volt, akár én, mégis tartotta magát, és mellettem maradt.

 Éreztem, ahogy annak az öt év csöndességnek már csak felejthető emléke maradhat meg. Chanyeol olyan erő birtokosa volt, amire nekem szükségem volt, talán egész életemben. Hálát éreztem iránta, amit képtelen lennék csak úgy szavakba, vagy tettekbe foglalni.

 Amikor Chanyeol visszatért egy tálcával, óvatosan föltornáztam magam, és hátamat a falnak vetettem. A colos az ölembe tette a tálcát és várakozva fonta össze a karját. A tálcán egy bögre kétes folyadék díszelgett. Fintorogva emeltem az orromhoz és szippantottam bele a gőzbe. Borzalmas illata volt. Undorodva ráztam meg a fejem és tettem vissza a tálcára.

 - Idd meg! – mordult rám dajkám. – Vitamin tea, idd meg!

 Megráztam a fejem. Kell a francnak!

 - Azt mondtam idd meg! Ne játszd a gyereket! – kapta föl a bögrét és nyomta volna a számba, de azt erősen zárva tartottam. – Baekhyun!

 Összerezzentem, ahogy kimondta a nevemet. Fölnéztem rá, s tekintetünk találkozott.

 Chanyeol szemei erőtől csillogott, arca konok ábrázattal meredt rám. Elpirultam és engedelmesen nyitottam ki a számat, hogy belelöttyintse azt a borzadályos italt. Chanyeol fölsóhajtott és megitatott. Szemem megállapodott a bögrén tartott kezén. Végig siklott a tekintetem hosszú ujjain, a kézfején látható halvány ereken. Chanyeol kezei férfiasak voltak.Teljesen az ellentéte az enyémeknek…

 Megráztam a fejem. 

 Nem kerülhetek hozzá közel. Nem akarok megsérülni ismét...