2016. július 20., szerda

Silent Heart - 9. rész [Baekyeol from EXO]

Chanyeol POV

 Nehezek voltak a mindennapok Beakhyunnal, de élveztem. Nem mindent, de a rohamait leszámítva nagyon jókat tudtam vele beszélgetni. Igen, furcsa ezt mondani, de talán vele, sokkal jobban meg tudtam osztani a gondolataimat, mint más, beszélni tudó emberrel.
 Baekhyun némasága azonban kezdett érdekelni. Egyre gyakrabban ad ki hangokat, és tudom, hogy ezt ő nem szereti, minden egyes alkalommal riadtan néz maga elé. Fogalmam sincs miért, vagy hogyan, de valahogy az az érzésem, hogy nem a hangszálaival van baj.
 Kyungsoonál próbáltam puhatolózni, de azonnal átlátott kétértelmű kérdéseimen.
 - Nem tőlem kell ezt megkérdezned, Chanyeol.
 - Jó, de ő nem fog nekem választ adni. Semmit sem mondd a múltjáról. Soha. - mérgelődtem, de tudtam, hogy igaza van. Nem kerülhetem ezt meg.
 Egyik hétvégén, ritkaságnak számító szabadnapunkon igyekeztem érdeklődni. De semmire nem jutottam, csak egy pár fájdalmas emlékeket idéző tekintet adta tudtomra, hogy ez egy olyan dolog, amiről soha, semmilyen körülmények között nem fog beszélni. Így hát feladtam, annak ellenére is, hogy furdalt a kíváncsiság.
 Elrejtettem a kérdő pillantásaimat, mellőztem minden kétértelmű kérdést, és Kyungsoot sem nyaggattam. Végül már nem is volt szükség külön odafigyelnem, nehogy elszóljam magam, mert jött más, amin agyalhattam. Ami kitöröl minden mást a fejemből.
 És a szívemből is.

Baekhyun POV

 Azt hittem senkinek sem lehet rosszabb, mint nekem. Soha nem gondoltam bele, hogy másoknak is lehetnek démonjaik, amik kísértik őket az életük végéig. Mindig boldognak látszanak, sosem látom azokat a tekinteteket, amikor elsötétülnek egy gyötrő emléktől.
 Viszont ahogy közelebb kerültem Chanyeolhoz, hónapot éltünk hónap után, egyre csak azt láttam, hogyan ülnek ki a szörnyű emlékek fájdalma a mindig mosolygós arcára. Kevesebbet beszélt, kevesebbet evett, majd szinte teljesen levetkőzte vidám énjét, és maradt egy teljesen szürke, üres héj. Először nem jöttem rá a változás okára. Ijesztően hasonlított rám, a rohamaim okozta zsibbadt állapotomra. Aztán egyik esős nap megtudtam azt az okot.
 Szombat volt és nem mentünk dolgozni, bár ez mostanában megszokott volt. Az étterembe Kyungsoo felvett egy hétvégi részmunkaidős srácot, így nekem és Chanyeolnak az egész hétvégénk szabad volt már egy ideje. Ez a szombat se volt különb a többinél, legalábbis eleinte. Mivel az óriás már pár napja csendkirályt játszott, nekem se volt nehéz magamba szállni. Valószínűleg ezért is kapcsoltam későn. Az eső csak jóval tíz után kezdett esni. Kifejezetten emlékszem rá, mert a teámat szürcsöltem a reggelim után, kibámulva az ablakon. A szürke égbolt nem különösen vidított fel, és amikor Chanyeol betoppant tizenegy körül, az arcát meglátva tudtam, hogy neki sem ez a legvidámabb napja.
 Egy halvány mosolyt megeresztettem, hátha ezzel kicsit jobb lesz, de még rám se nézett. Nem esett zokon, de furcsálltam, mivel a mosolyaimat mindig kitörő örömmel fogadja, mintha csak az ő érdeme lenne. Azonban most egy csepp boldogság sem volt benne. Szürke volt, akárcsak az aznapi égbolt.
 - Mi lenne, ha ma kicsit hamarabb mennék el? – kérdezte, amikor kipakolt a szatyrából. A hangja siralmasan kongott az ürességtől. Rekedt volt, mintha egy egész estét átbőgött volna.
 Felkaptam a füzetem, majd írni kezdtem, majd hirtelen megdermedtem.
 Ismerem ezt a tekintetet…
 Nem figyelt rám. Nem látta, hogy rájöttem. Nem látta a felismerést az arcomon. Nem tudja, hogy amit ennyire igyekszik elrejteni, most vált világossá számomra.
 Kellemetlen gondolatok lepték el a fejem.
 Chanyeol gyászol…
 Az édesanyját temeti el újra egy évre a szívében. A régi sebek újra véreznek, de csak annyira, hogy fájjanak, hogy emlékeztessenek arra a napra, amit legszívesebben elfelejtenénk, de mégis annyira ragaszkodunk hozzá, mert már csak ennyink maradt meg belőlük. A mérhetetlen fájdalom.
 Az emlékek ostorozzák már napok óta, és én nem vettem észre. Hogy lehettem ilyen vak? Hogy nem vettem észre a néma könnyeit? Az elrejtett démonokat? Pedig pont én vagyok az, aki a legjobban ismeri ezeket az érzéseket. Pontosan tudom, mivel küzd, és mégis, a sajátjaimon kívül nem láttam mást.
 Ökölbe szorítottam a kezem, majd leírtam, amit Chanyeol annyira hallani akart.
 Menj nyugodtan.
 Nem tartottam vissza. Ha felajánlom a segítségem én magam is összetörtem volna. Ez a legjobb mindkettőnknek. Ezt gondoltam.

Este, ahogy ültem egyedül a kanapémon, akaratlanul is Chanyeol fájdalmán agyaltam. Az az éjszaka homályos emléke villant fel, amikor Chanyeol zokogott eszméletlen testem felett. Nem tudom mire emlékeztettem, de mégis… Minden fájdalma ellenére mellettem maradt és gondoskodott rólam. Én meg most hagytam, hogy elmenjen, hogy egyedül küzdjön meg a démonjaival.
 Arcomat a tenyerembe temettem, majd egy mély levegőt véve összeszedtem minden erőmet és elindultam, hogy segítsek egy számomra fontos emberen. Ha Chanyeol nem lenne, valószínűleg már én sem. Ezt mindenképp vissza kell fizetnem neki.
 Amikor beléptem a lakásába, nem készültem fel eléggé arra a látványra, ami ott fogadott. A folyosón szanaszét hagyott sörös dobozok hevertek, további sojus üvegek, és a nappaliban, a szemét közepén Chanyeol hevert ziláltan és teljesen részegen. Az alkohol bűze fojtogatta a torkom, és nem volt könnyű uralkodni a remegésemen, de kitartottam Chanyeol nevét kántálva magamban. Kitartottam, mert ő is kitartott mellettem.
 Meglepetésemre az colos magánál volt még. Úgy–ahogy. Ő maga bűzlött a legjobban, a haja kócos volt, az arca puffadt, a szemei vörösek és könnyekkel teltek.
 - M-mit keresel itt… Baekhyun? – nyögte. Igyekezett felülni, de a kezei csupán céltalanul és erőtlenül kalimpáltak fogódzkodó után kutatva. Mögé lépve feltornáztam ülő helyzetbe, majd leültem mellé.
 - Na… nagyon… nagyon sajnálom – köhögte fel a kiszáradt torkán, majd egy újabb üveg után nyúlt, de nem hagytam neki. – Mi a franc! Add ide!
 Meglepő, hogy a részegek a normális csevejt leszámítva, tökéletesen tudnak beszélni, főleg ha káromkodásról van szó. Chanyeol tíz új szóval bővítette ki a szótáramat. Azonban nem engedtem neki. Makacsul meredtem rá, hagytam, hogy minden gondolatom kiüljön az arcomra, míg az utolsó üveg alkoholt elrejtettem a szeme elől.
 Chanyeol csak meredt rám, szemei könyörögtek, esengtek, hogy enyhítsem a szív fájdalmát, azonban nem alkohollal szerettem volna segíteni. Megráztam a fejem, kezemmel az övé felé nyúltam, de még mielőtt hozzá érhettem volna ellökte magától és könnyekben fakadt ki.
 - Rohadj meg! – Magából kikelve ordította. Rettenetesen dühös volt, a sörös és sojus üvegek csattanva hullottak darabokra a parkettán. – A ROHADT ÉLETBE!
 Nem igazán fogtam fel mi is történik. A rendetlenség láttán és az üvöltés olyan helyre repített, ahol már régen nem jártam. A múltam ezen részét mélyen magamba temettem, nem hittem volna, hogy csak így a felszínre törnek, méghozzá Chanyeol által. Megrendítettek az emlékképek, s lassan összefolytak a jelennel. Néma könnyek peregtek le az arcomon, a bensőmet a sötétség kínozta, majd nem bírva, hangosan levegőt vettem.
 Chanyeol megmerevedett, s felém fordult. Az ő arcán is kínok marta könnyek folytak, de a tekintete kitisztult, amint meglátott. Eldobta a kezében lévő dobozt, majd mellém térdelt, s hatalmas kezeibe fogta jéghideg arcomat.
 - Baekhyun! Úgy sajnálom! – Homlokát az enyémnek támasztotta, de nem éreztem a melegét.
 Csak remegtem és remegtem, ahogy a hideg mardosott. Reszkető kezeimmel megragadtam Chanyeol pólóját s közelebb húztam magamhoz, sóvárogtam a melegéért, a nyugtató érzésért, ami a karjaiban fogadott. Biztonságot akartam, amit csak ő adhatott meg.
 Az óriás halkan suttogott, ami lassan eljutott hozzám, légzésem lecsillapodott és egyenletessé vált. Továbbra is csak kapaszkodtam belé, mintha az életem múlna rajta, ő pedig leült mellém, majd az ölébe húzott és szorosan ölelt.
 - Sajnálom… - suttogta a fülembe. Megráztam a fejem és még inkább belefúrtam az arcomat a mellkasába. – Minden az én hibám. – sóhajtott fel. – Tudod… Ma volt édesanyám halálának évfordulója. Nem… nem akartam, hogy lásd, mit művelek ilyenkor.
 Tudtam… Akartam mondani. El akartam neki mondani, hogy tudtam róla. Mindent. Csak túl későn vettem észre.
 - Baekhyun… - A nevem lágyan csengett, ahogy kiejtette. Mély hangja beleveszett a sötétbe, karjai szorítása emlékeztetett csupán, hogy ez a valóság.

 Lassan felegyenesedtem, hogy a szemébe nézhessek. Egy szomorkás mosolyt erőltettem az arcomra, majd még enyhén remegő kezemmel megsimogattam könnytől ragacsos arcát. Tekintetünk összeforrt, amint egymásra néztünk. Nem tudtam mit tenni az ösztöneimmel, lassan hajoltam felé, egyre közelebb és közelebb, miközben tudtam, hogy most életem második baklövését követem el, viszont választ kaphatok mindarra, ami mostanában foglalkoztat vele kapcsolatban. Így minden megbánás nélkül csókoltam meg.

8 megjegyzés:

  1. Szia Bea!
    Szokásomhoz híven jelentkezem. ^^
    Egyre feszültebb a hangulata ennek a ficnek, az eddigiek után most mindenképpen.
    Már azt hittem, hogy Baekhyun megszólal a fejezet végére, de belátom, hogy annak még nincs itt az ideje. Az viszont már nagyon érik, hogy ,,elmondja" Chanyeolnak, miért is nem beszél. Ez a titok nagyon izgatja a fantáziàm. *.*
    Tényleg nagyon feszült volt a hangulata ennek a résznek, bár lehet, hogy ezt csak én éreztem így, de alig mertem levegőt venni olvasás közben. :-P Istenkém, hát megcsókolta...o_O ezt még most se hiszem el, nagyon váratlanul ért. Rettentően várom már a folytatást. Chan vajon hogy fog reagálni? Remélem, nem kell sokat várni rá. ^^
    Ditta <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :D
      Mindig úgy örülök, amikor a kommentedet olvasom, bár ezt szerintem minden alkalommal el is mondom >< :D
      Nem csak te érezted feszültnek erről biztosíthatlak :) és már nem kell sokat várnia a fantáziádnak, hogy megtudja az igazságot ^v^
      Felettébb örülök annak, hogy lélegzet visszafojtva olvastad :3
      Kérdéseid helyesek, és hamarosan választ is fogsz kapni rá :D Már nem kell sokat várnod ^w^
      Puszi :* :D

      Törlés
  2. Uuuuristeeeeenn.jaaahhhjjj egyszerre szajadt meg és jért örö táncot a szivem a rész olvssása közben. ;;;;;;; Istenem ez nagyon szép . Olyan megható rész volt,úgy a szívembe markolt ;;; nagyon örülök hogy megnéztem és megláttam az uj részt <3 alig várom aköbetkezötés Chanyeol reakcioját <3 puszii

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy ennyire tetszett. :D Nem gondoltam volna, hogy ilyen hatása lesz a ficimnek... ^^" De örülök ^^
      Nem tudom mikor tudom majd folytatni, de remélhetőleg hamar. ^^
      Kérlek várd türelemmel. ^^ Előre is köszönöm! <3

      Törlés
  3. Te. Jó. Ég.
    Én most JSKCNFHEUJS..
    Oké.. Nyugodjunk le.. Semmi baj... Semmi baaaj.
    Ez eszméletlen jó! Folytatást. Most. Azonnal!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy ennyire tetszik. ^^
      A folytatás írása már folyamatban van. :)

      Törlés
  4. Szia ^^ Most olvastam el a blogod és nagyon tetszik!! Remélem folytatod, ugyan is egy jó résznél hagytad abba és tuti h azon fogok kattogni, hogy mi lesz a folytatás!! :D Sok sikert a továbbiakban is ^^ Puszii :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Örömmel olvasom hogy tetszett a blogom/ficim :D
      Ne aggódj, nem hagyom abba :) Igyekszem a következő résszel ^^
      Csak egy kis türelmet szeretnék még! ^^"

      Törlés