Silent Heart - 10. rész [Baekyeol from EXO]

Baekhyun POV

 Édes és keserű. Chanyeol ajkai puhák voltak, csókja gyöngéd, s testemen végig söpört a gyönyör. Életemben először, hosszú-hosszú idő után, újból átélhettem a boldogság heves érzését. Nem számított sem a múlt, sem a jövő. Csak a most, csak Chanyeol létezett.

 Aztán hidegzuhanyként ért a valóság. Az óriás talpra ugrott, kézfejét szájára szorította és hitetlenkedve bámult rám. Szégyenemben nem tudtam merre nézzek. Dühösnek és megalázottnak éreztem magam hirtelen, de igazat adtam neki. Én is undort éreznék ebben a helyzetben. Nem is gondolkodtam tovább, felálltam és kirohantam a lakásból. Legszívesebben azonnal vízbe fullasztottam volna magam, de valami mélyen, egy kis részem reménykedett, hogy ez csak ideiglenes, és Chanyeol nem fog megutálni.

 Ha őt is elveszíteném… Már semmi nem lenne, ami itt tartana…

Chanyeol POV

 Csak meredtem Baekhyun hűlt helyére. Még éreztem egy kis bizsergést az ajkaimon. Az emlék

kisöpört minden más gondolatot, emléket a fejemből, és csak a törpe törékeny, finom ajkaira tudtam gondolni. Hirtelen nagyon melegem lett, így lezuhanyoztam, szinte jéghideg vízben, de ez sem tisztította ki az agyam.

 Ezek után, hogy nézzek a szemébe? Hogy viselkedjek előtte?

 A zuhany az alkohol hatásától megszabadított, így kitakarítottam a lakásom. A „mocskos” szó kevés lenne a látvány leírására. Borzalmasan éreztem magam, mind anyám halálának emlékének az árnyékában, és Baekhyun csókja is aggasztott.

 Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tetszett. De az elvek visszatartottak. Ez… nem működhet kettőnk között, noha egyértelmű, hogy én mit jelentek Baekhyun számára. De itt a valódi kérdés az az, hogy Nekem mit jelent Ő…

 *

 Reggel iszonyú fejfájásra ébredtem. A másnaposság és a sok agyalás az este megterhelte a fejem. Alig bírtam kibotorkálni a konyhába, hogy bevegyek valamilyen fájdalomcsillapítót. Mikor rendben éreztem magam, fogtam egy pár zacskó rágcsát és átmentem a törpéhez. Az ajtó előtt mély levegőt vettem, majd berontottam a kifújt levegő lendületével. Amint betoppantam a lakásba, megbántam. Az idegesség enyhe kifejezés lenne; a szívem a torkomban dobogott és szinte csak azt hallottam, félő volt, hogy Baekhyun is meghallja. Ő azonban nem volt sehol. Már-már pánikroham tört rám, hogy egy újabb rosszullét döntötte le a lábáról, azonban hamar megnyugodhattam, amikor meggyötörten mászott elő a szobájából. Amikor észrevett, elsápadt még jobban és döbbenet ült ki az arcára.

 - Öööö… - Értelmesen kezdődik a beszélgetés… - Én csak… hoztam egy kis nassolni valót… Esetleg megnézhetnénk valamilyen filmet…?

 Baekhyun egy pillanatig nem reagált, majd a konyhapulthoz ment és tollat ragadt. Percekig csak a toll sercegését lehetett hallani. Én még levegőt is alig mertem venni. Nem kellett zseninek lenni ahhoz, hogy rájöjjek mit ír le. Valószínűleg a tegnap esti csókunkról, amit jobb szerettem volna hanyagolni, mint témát. Felkészülni se volt időm, amint befejezte fogta és a mellkasomnak nyomta, majd beviharzott a szobájába.

 Összevontam a szemöldököm és már kíváncsian kezdtem el olvasni.

 „Felejtsd el a tegnap estét és hagyj békén. Ami történt az véletlen volt, a pillanat heve. Emlékeztettél valakire a múltamból. Sajnálom, ha félre értetted."

 Nem értettem. Nem akartam felfogni a leírtakat. Fájtak a szavak, amik ott voltak feketén-fehéren, a papíron, és mondhatni vérig sértett vele. Nem vagyok az a fajta, akit csak azért smárolnak le, mert hasonlítok valakire. Büszkeségem csorbát szenvedett, ami nem maradhat megtorlatlanul, de nem is akarok lesüllyedni arra a szintre, továbbá valódi okom sincsen rá, hogy leordítsam a fejét. Én részeg voltam, Baekhyun pedig épp össze volt zavarodva és kész. Történet vége. The end.

 Azonban akárhogy igyekeztem, nem sikerült túltennem magam a törpe magyarázatán. Bár mit gondoltam? Szégyenlősen üldögéltünk volna a kanapén nasit majszolva, majd nagy boldogság és békesség? Végtére is fogalmam sincs, mit akarok tőle. Talán jobb is, hogy ha elfelejtjük.

 Egyszerű volt duzzogni, kicsit olyan volt, mint megismerkedésünk elején, azzal a különbséggel mondjuk, hogy most hozzá se szóltam. Nem köszöntem, még ha ez hatalmas udvariatlanság is volt és furcsán néztek rám a munkatársaim, de én úgy éreztem megtehetem. Aztán kezdtem tényleg begurulni, ugyanis Baekhyun mintha elfogadta volna ezt a felállást. Mintha nem is érdekelte volna, beletörődött, hidegen bánt velem és ez kikészített pár nap alatt. A következő hétvége volt az a pillanat, ami megváltoztatta mindkettőnk életét.

 Sima szombat reggelnek indult, neki veselkedtem a takarításnak, mosásnak, amikor csöngettek. Az ajtóm előtt pedig Baekhyun állt melegítőben és papucsban. Nem festett valami jól, de ez nem valamiféle roham jele volt. Lelkileg nem érezte jól magát. Így hát gyanakodva méregettem őt és igyekeztem a lehető legmorcosabb arcot vágni.

 „Szeretnék filmet nézni, de nem tudom, hogy mit. Ajánlanál valami jót?”

 Legszívesebben az arcába vágtam volna a füzetét. Mégis… mit képzel?!

 - Egyetlen egy jó filmet ismerek, aminek az a címe, hogy menj a francba! – kiáltottam az elmúlt pár napi gőzt kieresztve.

 Amikor becsaptam az ajtót, megbántam, hogy így viselkedtem, de kitartottam sértettségem mellett. Nem nekem kell most jóvátennem a dolgokat kettőnk között.

 Meglepettségemre viszont pár óra múlva visszatért a törpe lankadatlan türelemmel és újból az orrom alá nyomta a füzetét.

 „Túl sok ebédet készítettem. Nem ennél velem?”

 Hol a füzetre, hol pedig rá néztem. Egy mély sóhaj következtében visszamentem a lakásba, összeszedtem a telefonom és a kulcsaim, majd visszamentem és kiléptem a folyosóra. Mindenféle engedély és invitálást nélkülözve mentem át Baekhyun lakásába és foglaltam helyez a pultnál várva az ebédet. Jó illatok lengték be a helységet, de még ez sem derített jobb kedvre. Morcosságomat pedig a törpe se tudta hova tenni. Lehet máris megbánta a meghívásomat.

 Vendéglátóm óvatosan merészkedett a konyhába és kezdte el előszedegetni a tányérokat és kiporciózni a kaját. Nehéz türelmesnek lenni egy némával, ráadásul nem is ő tehet róla, de ekkor elpattant bennem valami. Ahogy néztem őt, egyre jobban csak kiabálni akartam, amiért tehetetlen vagyok, ahogy ő is. Az elmúlt hónapok feszültsége, bánata, haragja most gyűlt össze bennem és tört felszínre, és a mélyben ott lapult az az apró csók emléke, ami máig nem hagyott nyugodni, s talán ez mindennek az oka.

 - Az Isten szerelmére, szólalj már meg! – csattantam fel, s hangommal együtt emelkedtem fel, mire Baekhyun kezében lévő tányért kivertem. A tányér a földre, a tartalma Baekhyunra, Baekhyun pedig rám esett. Minden dühöm szertefoszlott és azonnal a törpét kezdtem vizslatni, hogy nem-e esett baja. – Jól vagy? Ne haragudj, én csak…

  Hangom elhalt, a torkom pedig kiszáradt. Baekhyun arca közelről még szebb volt, mint gondoltam. Szemeim ide-oda cikáztak az arcán, miközben a szeme ártatlanul és meglepve meredt rám, aztán lassacskán halvány pír lepte el az arcát. Erre képtelen voltam nem reagálni.

 - Nocsak. Még sem csak egy véletlen volt a múltkori igaz? – húztam félmosolyra a számat, de hamar elkomorultam. – Miért…?

 Nem tudtam befejezni a mondatot. Baekhyun lábujjhegyre állt és megcsókolt. Félénken, és inkább csak rátapasztotta a száját az enyémre, azonban nem hagytam annyiban. Most nem. Egyáltalán nem éreztem furának, hogy a karjaimban tartom és csókolom. Lehet én működök rosszul, vagy eddig rosszul vélekedtem magamról, de nem igazán érdekelt. Csakis Baekhyunra koncentráltam és arra, hogy elmélyítsem a csókunkat.

 Egyik kezem hátára vándorolt, a másik erősen tartotta a fejét, mert talán félő lenne, hogy összecsuklik. Csókoltam és csak csókoltam, olyan intenzitással, amennyire nem szégyelltem. Levegőt alig kapva ízleltük egymást, majd végleg kifogyva a szuszból, fejemet vállára hajtottam és szorosan öleltem magamhoz.

 - Azt hiszem ezt nehéz lesz elfelejteni. – Mondtam viccelődve.

 Baekhyun élesen szívta be a levegőt és éreztem, hogy megdermed a karjaimban. Riadtan húzódtam el tőle annyira, hogy rálássak.

 - Mi a baj? – kérdeztem. Szemei mindent elárultak, mire elmosolyodtam. – Ne aggódj semmi miatt. Innen már nehéz lenne visszafordulni. Manapság pedig nincs semmi furcsa abban, ha két férfi együtt van.

 Még jobban megdermedt, szinte elfehéredett. Elnevettem magam.

 - Miért mire gondoltál ezek után? Majd nem gondolod, hogy úgy fogunk viselkedni, mint eddig? – Huncutul elvigyorodtam és a füléhez hajoltam. – Egy- két csóknál nem állok meg!

 Baekhyun felnyögött, mire én fagytam le. Ismét egy hang, amit akaratlanul adott ki, mégis bizonyossággal töltött el, hogy van valami a múltjában, ami még mindig nagy befolyással bír az élete fölött, és persze abban is hittem, hogy sikerül megváltoztatnom.

 A boldogság befészkelte magát a lelkünkbe, és nem vettük észre a kísértő árnyakat, ami fenyegetett minket. Talán erre szokták mondani, hogy a szerelem elvakít, noha nagyon is boldoggá tett minket.

 Mégis azt kívánom, bárcsak ne lettem volna soha szerelmes belé…