2016. december 28., szerda

Silent Heart - 12. rész [Baekyeol from EXO]

Baekhyun POV

 Mintha egy iszappal telt kádban ragadtam volna. Tompán, érthetetlen hangokat hallottam, de nem láttam semmit. A testem nehéz volt, akárhogy erőlködtem, képtelen voltam megmozdítani a végtagjaimat, nem hogy felkelni. Ijesztő volt, és nagyon féltem. Minduntalan visszazuhantam a mélybe, ahol az álmaim rémálommá váltak. Chanyeol arcát felváltották annak az embernek a sötét vonásai, ahogy lesújt rám újból és újból, ordítva, kikelve magából, miközben engem szid.
 Ki akartam szakadni ebből a mókuskerékből. Fel akartam ébredni, hogy Chanyeol nyugtató ölelésében megtaláljam a békém.

Chanyeol POV

 Az orvosok csak ingatták a fejüket és szánakozva pillantottak Baekhyun mozdulatlan, hullaszerű testére. Azt mondták sokkot kapott. Nem értettem őket. Hiszen ők orvosok! Miért nem ébresztik fel?! Miért nem gyógyítják meg?!
 Két napig dekkoltam a kórházban, beszéltem az összes orvossal, akivel csak tudtam, a nővéreknek könyörögtem, de semmi. Baekhyun nem ébredt fel.  Aztán észbe kaptam és a második napon felhívtam Kyungsoot. Elmeséltem neki mi történt, miután bejött meglátogatni a törpét. Nem látszott feldúltnak, vagy meglepettnek. Aggódott, de mintha tudná, mi folyik itt. Ekkor untam meg, hogy elviseljem a tudatlanságot.
 - Mi a fene folyik itt, Kyungsoo? – sziszegtem a fogaim között. – Mi baja van? Mitől törnek rá a rohamok? Miért szedi a legerősebb nyugtatókat? Miért nem beszél?!
 Kyungsoo csak sóhajtott egyet, majd leült és engem is hellyel kínált. Fortyogva ültem le vele szembe, hogy megtudjam végre az igazságot.
 - Nem az én tisztem elmondani a miérteket, de most kivételt teszek a jelenlegi állapot miatt. – Olyan hivatalos volt a hangja, mintha ezt gyakorolta volna hónapok óta. – Egyet viszont meg kell ígérned, Chanyeol.
 Bólintottam.
 - Nem tehetsz ezek után, úgy, mintha soha nem ismertétek volna egymást. Nem hagyhatod magára.
 Nem igazán értettem, hogy miért, de nem is terveztem elhagyni Baekhyunt. Csupán a puzzle darabjait akartam összeilleszteni, hogy végre tisztán láthassak.
 Ismét bólintottam, ő pedig folytatta.
- Ha úgy vesszük, Baekhyun soha nem mondta el nekem se, hogy valójában mi történt. Csupán szemtanúja voltam a múltjának.
 Ahogy mesélt, egyre komorabb hangulat kerekedett felül rajtunk. Kyungsoo egyre lassabban és mélyebben beszélt, én pedig egyre csak a történeten rágódtam és borzadtam el.
- Baekhyun az anyjával élt hosszú ideig, az apját sokáig nem is ismerte. Végül, amikor 16 éves lett, az apja visszaköltözött hozzájuk, miután eladósodott és elfogyott a pénze. Sosem volt az a… szerető férj vagy apa. Részeges volt, és a szerencsejátékoknak hódolt, a legrosszabb emberfajta a világon. Sokszor láttam Baekhyunt az iskolában sebekkel, foltokkal, de mindig kimagyarázta a történteket. Egyszer pedig szemtanúja voltam, amikor az apja megverte. Körülbelül 3 évet élt túl amellett a seggfej mellett, végül tragédiával végződött az egész. Egy rossz pillanatban, rossz helyen, a legrosszabb állapotban az apja megölte az anyját, őt pedig félholtra verte. Ezután úgy döntött, soha többé nem kerül közel senkihez.
 Kyungsoo szavait mély csend követte. Ő is és én is elmerültünk a gondolatainkban.
 Tehát ez az oka mindennek. Mégis… el kellett volna mondania. Miért titkolta ezt előlem? Hisz annyi mindenen mentünk keresztül együtt! Annyiszor voltam ott mellette! Ez nem számított neki? Nem akarta megosztani velem a terhét?
 Valószínűleg fájdalmas képet vághattam, mert Kyungsoo megérintett és aggódva nézett rám.
 - Ne neheztelj rá, Chanyeol! – kérlelt. – Nem azért nem mondta el, mert nem szeret vagy bízik benned! Adj neki időt!
 - Mégis mennyi időt? – nevettem fel keserűen. – A fájdalmak… Sosem kellett egyedül cipelnie. Én ott voltam, mégsem osztotta meg velem. Én elmeséltem a gondjaimat, de Ő… csak hallgatott…
 - Nem mindenki olyan erős, mint te, Chanyeol. Valakinek nehezére esik ezekről beszélni. Nem várhatjuk el, hogy azonnal megnyíljanak nekünk. Van, aki örökre magában hordozza ezeket a sérelmeket, mert nem akarja, hogy a környezete is megsérüljön. – Kyungsoo felállt és elindult az ajtó felé, de megáll és még egyszer hátra nézett. – Ne kényszerítsd olyanra, amire nem áll készen…
*
 Kyungsoo nem érti az én problémáimat. Nem vártam eleget? Nem bizonyítottam elégszer? Baekhyunnak nem is kell, hogy beszéljen ezekről a dolgokról. Csak ne forduljon el tőlem valahányszor rosszul lesz, vagy történik vele valami… Én csak azt szeretném, hogy Ő is bízzon bennem annyira, mint amennyire én benne.
*
 Baekhyun harmadik napon ébredt fel. Az orvosok újabb vizsgálatokra küldték, mindent megvizsgáltak rajta, amit csak lehetett. Persze nem engedik addig haza, amíg az eredmények meg nincsenek, és Baekhyun rendbe nem jön.
 Nem hajlandó enni, nem reagál semmire és senkire. Kerüli a tekinteteket. Még az enyémet is.
 Késő délután mentem be hozzá, miután beszéltem az orvossal. Mindenkit aggaszt a viselkedése, de a sokkra fogják. „A trauma utóhatása is lehet. Ne aggódjon” mondják. Hát hogy a francba ne aggódjak?! Most is csak az oldalán feküdt és bambult ki az ablakon, amin az esőcseppek lelkesen versengtek.
 Felsóhajtottam, majd elfoglaltam az ágya melletti széket, ahogy szoktam.
 - Hogy vagy ma? – kérdeztem újra, de semmi válasz nem érkezett rá. – Ha megérkeznek az eredmények, hazamehetünk. Bírd még ki egy kicsit…
 Semmi.
 - A nővérek is aggódnak, hogy nem eszel. Nem finom a kórházi koszt? Nem hiszem, hogy olyan borzasztó lenne, de ha gondolod, készítek én akkor neked. Hazamehetek, és megcsinálhatom. Na, mit szólsz?
Csend.
 - Baekhyun… - kérleltem. – Ne csináld ezt… Kérlek! Legalább fordulj felém…
 Elcsuklott a hangom. Az idegőrlő várakozás ebben a három napban… Most lett elegem ebből az egész cirkuszból. Nem kellek neki? Rendben van…
 - Elég volt ebből… - suttogtam, de tudtam, hogy hallja. – Ha nem akarsz látni, akkor mondd meg. Nem kell úgy tenni, mintha itt se lennék. Elmegyek én magamtól is – dünnyögtem dühösen.
 Felálltam és menni készültem, már az ajtónál jártam, amikor meghallottam.
 - Ne menj!
 Rebegte finom hangján melyre több év pora telepedett egy múltbéli trauma miatt.
Kint süvített a szél, erőszakosan tépte a fákat, mintha tehetetlen dühében zúzna. Kezem megremegett a kilincsen, de továbbra sem fordultam meg. Homlokomat a hideg ajtónak támasztottam.
- Ne... - elcsuklott a hangja, s reszketve levegőt vett, de nem folytatta.
 Ismét elnémult, és ez felkorbácsolta bennem a haragot. Hirtelen fordultam vele szembe, és néztem könnyáztatta arcára. Ült az ágyon, és engem nézett kétségbeesetten. Mellkasa gyorsan süllyedt és emelkedett.
- Legalább most ne... - ökölbe szorult a kezem. - Ha folyton menekülsz, semmivel nem lesz jobb az életed, mint volt. A szavaknak erejük van, de te csak állsz némán és hagyod, hogy magával sodorjon az ár! - Mély levegőt vettem, majd folytattam. - Megtehetnéd, hogy tegyél valamit, de te csak... állsz idiótán és nem szólsz! Ne menjek?! Jól van! - közel mentem hozzá s lehajoltam, hogy a szemébe nézhessek. - Győzz meg!
 Suttogásom, mintha ordítottam volna, élesen csengett a szobában. Azonban Baekhyun némán ült továbbra is, csupán kérlelő tekintetével igyekezett elérni, én viszont ezzel nem értem be.
 Hátat fordítottam neki és meg sem álltam hazáig.

Baekhyun POV

 Chanyeol itt hagyott. Elment. Elhagyott.
 Végül megtörtént, amitől úgy rettegtem, és persze a saját hibámból. És most nem azért éreztem magam üresnek, mert az emlékeim kísértettek, hanem mert Ő nem volt ott. A fájdalom újra éledt a szívemben, de már nem a múltam miatt.
 Chanyeol végül fontosabbá vált, mint a sérelmeim, amiket ideje lett volna magam mögött hagyni.
 Aznap este először sírtam az elmúlt csendes éveim után. Az ágyamban feküdtem, miközben kint dúlt a vihar, engem pedig emésztettek Chanyeol szavai.
*
 Kyungsoo leparkolt a kocsijával az épület előtt, majd leállította a motort.
 - Nem kísérlek be, ha nem gond. Hívj, ha végeztél – mondta mosolyogva.
 Bólintottam.
 Izgatottan mentem be a forgóajtón, s mosolyogva köszöntöttem a recepciós hölgyet, aki viszonozta. Nem kellett már kísérgetni szerencsére, mivel magam is megtaláltam az termet. Lendületesen vetettem be magam az ajtón.
 - Lássanak csodát! Ma milyen energikus valaki! – nevetett fel valaki az asztal mögül.
 Elmosolyodtam és vettem egy nagy levegőt.

 - Jó napot, Dr. Kim! – mondtam.

4 megjegyzés:

  1. Szia Bea!
    Olvastam már ezt a részt pár napja, de kommentelni csak most jöttem. B.Ú.È.K! ^^
    Nos, már sokszor éreztem a soraidat olvasva, hogy én bizony kiakadok Baekhyunra, amiért olyan ,,makacsul" hallgat. >< Hiába, hogy tudom, nem viccből csinálja. Ha le is írtam volna múltkor, hogy mire gondoltam a múlttal kapcsolatban, akkor maximum elkönyvelhettük volna, hogy egy jós vagyok. Annyi kiegészítésem lenne az 'apa megzakkant és meghalt az anya' dologhoz, hogy nekem a kiváltó ok az lett volna, hogy meghallotta, hogy énekel Baek és amiatt valamiért történt volna a baleset. Mindegy, most már tudjuk és azt is, hogy sajnos Chanyeol már nem bírta tovább. :-( Viszont fejezet végén lèvő apró jelenet felveti bennem azt a lehetőséget, hogy Baek eljárt egy szakemberhez, akihez ráadásul beszélt is. Ehhez pedig a motiváció akár lehetett Chan visszaszerzése is. Happy endre vágyom, már amennyire lehet egy ilyen sztoriból azt kihozni. Nem tudom, ez egy tipp, de majd az epilógusból kiderül, hogy mi lesz a tényleges vége.
    Nagyon várom, mert irtó kíváncsi vagyok, hogy Te mit találtál ki. *.*
    Ditta <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!😀
      Neked is boldog új évet! Remélem továbbra is megörvendeztetsz majd a kommentjeiddel! 😆
      Hogy őszinte legyek, a valódi oka az lett volna, valóban. De úgy gondoltam az túlzottan klisés lenne így nem írtam le... De örülök, hogy neked tetszett volna az a változat is. 😊
      Igyekszem a lehető legkedvezőbb véget kreálni, ami minden Olvasómnak megfelel majd, de ez sajnos szinte lehetetlennek tűnik. Hogy happy enddel zárul e majd vagy sem, meglehetősen függ az aktuális érzelmi állapotomtól.😅 Remélem nem fogok csalódást okozni a történet végével!
      Én szintúgy kíváncsi leszek majd a véleményedre!😊
      Puszi~ 😙

      Törlés
  2. Ohh miért cdsk most vettem édzre az uj részt? Egek mennyi érzelem. A legjobb az amikor egy történeten keresztül az érzések azok az olvasókba átkerülnek és ugy érezzük magunkat, mintha mi is a szereplöi lennénk. És te? Te pont ezt műveled. Félálomban olvastam el és olyan tisztára olyan volt, mintha az a mázsás súly ami Baeken van, hirtelen rám teleoedett volna és vártam már hogx megszolaljon itt mellettem az a mély suttogás. De sajnos elmaradt :( Viszont most nagyon fáj s szívem Chanyeolért. De az a befejezés! Nagyon kiváncsi vagyok mennyi idö telhetett el a kis csillagocska jelzésnél és mi történt közte, de ez gondolom titok. És mi lesz még ezután? Egy happy end? Kérlek kérleeeek.... bármi is lesz, remélem tisztázódik a kettejük kapcsolata mert. Mert. És ennyi. Tisztázódjon. :D
    Nos, köszönöm ezt a csodás reggeli ajándékot, mindegy milyen rég óta fent van a blogon, örültem hogy elolvastam végre! Várom a folytatást~~

    ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nos nem tudom miért csak akkor vetted észre, de én örülök, hogy észrevetted. Teljesen mindegy mikor :)
      Hmm...valóban nagyon sok érzelem volt ebben a részben, eléggé belelovaltam magam az írásba. ^^
      A kimaradt időre valószínűleg utalni fogok, bár még nem teljesen tiszta hogyan is kellene lezárnom... :/ Kissé bajban vagyok és nem utolsó sorban időhiányban szenvedek, de ennek hamarosan vége remélhetőleg és akkor nyugodtan át tudom majd gondolni. Hogy milyen lesz a vége, nos... meglepi. xD
      Én köszönöm a csodás véleményt! Igyekszem a folytatással. Mint mindig... csak nem mindig jön össze... xd

      Törlés