With Coffee ~oneshot~

 Csak eszembe jutott ez a szösszenet. Remélem tetszik. ^^ Egy kis zenei aláfestést is adok mellé, amivel esetleg jobb lehet. :) Jó olvasást!

 Csípős szél fújt, eső verte az ablakokat. Kabátomat szorosan összehúztam magamon, államat a sálba fúrtam. Sebes léptekkel haladtam az úton, cipőmmel fel-felcsaptam a vizet, ami eláztatta a kabátomat. Dideregve nyitottam be egy kis kávézóba. Levettem a vizes kabátomat és leültem egy asztalhoz, minél közelebb a radiátorhoz. Rá is tapadtam, hogy ne fázzak. A pincérnő szó nélkül hozott egy nagy csésze, forró kávét.  Hálásan néztem rá, miközben ujjaimat ráfonom a tárgyra. Aprókat szürcsölve az italból, merengve néztem az ablakon versenyző esőcseppeket.

 Pár pillanat múlva mérgesen csaptam le a csészét. Unatkozom. Valami izgalmasat akarok, hogy valami reakciót kiváltson belőlem. Ez az eső melankolikussá tesz. Fintorogva néztem magam a kávéban. Tükörképem is hasonlóan vélekedett a mai napról. Unalmas szombati nap, mely lassan vánszorog és kigúnyolja az embert.

 Egyszer csak kivágódott a bejárati ajtó. Egy ázott napszemüveges alak trappolt be. Villogó szemekkel követtem, ahogy a pulthoz sétál, rendel, majd letelepedik a mellettem lévő, üres asztalhoz. Óvatosan kémleltem, nehogy észrevegyen. A szemüvegét nem vette le, ezért is kezdett gyanússá válni. Összeszűkült szemmel kezdetem találgatni ki lehet ő. Hirtelen felém fordult. Fülig pirulva bújtam a csészém mögé. Mikor már nem éreztem magamon a tekintetét, megint rásandítottam.

 Tekintetét az enyémbe fúrta, miközben kezével az állát támasztotta.

 - Vigyázzon, mert még kiesik a szemén – mondta félmosolyra húzva a száját. Megráztam a fejem és elfordultam.

 - Elnézést… - motyogtam magam elé.

 Féltem ránézni, de a kíváncsiságom eluralkodott rajtam és megint ránéztem. Ő még mindig engem nézett italát kortyolgatva. Aztán felállt és letelepedett velem szemben. Nagyokat pislogva néztem mit csinál.

 - Így nem kényelmesebb? – kérdezte vigyorogva. – Nem kell folyton tekergetnie a nyakát.

 - Mi… Én nem… akartam. Sajnálom – Lesütöttem a szemem és belekortyoltam a kávémba. Ekkor a nap sugarai áthatoltak az üvegen és melegen simogatták meg a bőröm.

 Az ablakhoz fordultam, amin a cseppek gyémántként csillogtak. Lehunytam a szemem és hagytam hagy járjon át a meleg, és egy érzés, ami olyankor szokott, amikor az ember a sugarakban fürdik. Talán boldogság?

 Eszembe jutott, hogy nem vagyok egyedül. Visszahelyezkedtem az idegennel szembe. Ránéztem. Mosolyogva nézett engem. Haja aranyhoz hasonlóan fénylett, meleg mosolyával egy angyalhoz hasonlított. Szívem hevesen kezdett verni. Az idegen lassan áthajolt az asztal felett, lassan közelítve felém. Egyik kezével megtámaszkodott az asztallapon, másikkal állam alá nyúlt, ezzel késztetve engem, hogy ránézzek. Tekintette fogvatartott. Aztán puha ajkai rátapadtak az enyémre. Gyengéd csókja megbizsergetett, de egy röpke pillanat múlva elhúzódott.

 Ujjaimmal megérintettem az ajkam.

 - Ki… - „vagy?”, akartam kérdezni, de eltűnt.

 Szomorúan nyúltam a csészémért, de a kezem egy papírdarabba ütközött. Óvatosan széthajtogattam. Elmosolyodtam. Kinéztem az ablakon, tovább kortyolgatva a maradék kávémat.

   „ Egymással szemben ülünk egy csendes kávézóban
        Mosollyal telve kortyolgatunk (…) a szerelem szétterjed a szívemben a kávéval”                                                                                                               Hanbyul