Silent Heart - 5. rész [Baekyeol from EXO]

Chanyeol POV

 Egy hete, hogy mellékállásban bébiszitterkedem. A vártnál nehezebb, lelkileg megterhelő. Baekhyun minden pillanatot kihasznál, hogy az őrületbe kergessen, kiborítja a tejet, a kávét, vagy épp azt, amit eszik, majd kiskutyaszemeket eregetve néz rám. Már csak az hiányzik, hogy gügyögjön, és akkor tényleg úgy fogom érezni magam, mint egy óvó bácsi. Életemben nem takarítottam annyit, mint most Baekhyun mellett. Rendszerint munka után átmegyek hozzá, vagy ha nem, a saját lakásomban már annyira sincs erőm, hogy vacsorát készítsek magamnak, alig várom, hogy ledőlhessek aludni. Reggelente pedig egy bögre kávéval indítom a napom, ami eddig nem volt szokásom.

 Hangosan fújtam ki a levegőt, majd egy pillanatra megálltam a sepregetésben és kinéztem az utcára. Az étteremben már csak páran voltak, halkan beszélgettek vagy épp csöndben fogyasztották a rendelésüket. Már csak én voltam, mint alkalmazott, hátul pedig Kyungsoo és Baekhyun dolgoztak. Úgy egy óra múlva záróra, aztán hazamegyünk, összepakolunk, és átmegyünk Kyungsoohoz. A hétvégén segítünk neki költözni.

 Kyungsoo elköltözik… Oda lesz minden támogatásom és Baekhyun ki fog készíteni. Az is megfordult már a fejemben, hogy én magam fogom kinyírni a kis seggdugaszt…

 Mélyen beszívtam a levegőt, majd ismét nekiláttam a sepregetésnek. Miután az utolsó vendég is elment, lekapcsoltam elől a villanyt, és átfordítottam a táblát a „ZÁRVA” oldalára. A félhomályban és a nagy csöndben az óra kattogása és a szívem dobbanása egy ritmusra jártak. Katt-bumm-katt-bumm… Ismét éreztem azt a bizonyos feszültséget a bensőmben. Szétfeszített, és alig várta, hogy kirobbanjon. Ha ez megtörténik, valószínűleg Baekhyun fogja kapni az első pofont.

 Erre a gondolatra kissé elmosolyodtam. Talán nem is lenne olyan nagy baj.

 Egy fokkal jobb kedvvel mentem hátra az öltözőbe, ahonnan hallottam, hogy a nyomtató hangosan kütyül. Abban a kis irodában minden olyan hangos volt. Legalábbis a gépek. Kyungsoo és Baekhyun viszont mindig csendben dolgoztak, egy szót se szóltak. Ez már akkor feltűnt, amikor még kezdő voltam, és igen furcsálltam.

 Amikor én Baekhyunnal vagyok, szinte el is felejtem azt a tényt, hogy néma. Olyan energiával szoktunk vitatkozni, hogy úgy tűnik, mintha a párbeszéd mind a két felét hallanánk, ez azonban nem történik meg valójában. Én hangoskodom folyton, Ő csak dühtől vöröslő fejjel leírja a mondandóját, majd a fejemhez vágja a füzetét, vagy épp azt, amire írt. Ez valahogy mindig kimaradt nekem, nem vettem észre vagy… Nem is akartam tudomást venni róla.

 Kinyitottam a szekrényem, kivettem és felakasztottam az utcai ruháimat, majd a munkaruhámat kezdtem levenni. Szépen összehajtottam a kötényem, majd az ingem gombjait bujtattam ki a lyukakból. Egy gomb, majd még egy, majd még egy…

 Baekhyun némasága nem hagyott nyugodni. Azok az apró, múló pillanatok, amikben szavakat képtelen formáló ajkait kinyitotta, majd a félelem és az elszántság keveréke a tekintetében, ahogy hangszálaira koncentrálva próbált visszavágni nekem, nyugtalansággal töltöttek el. Egy olyan rejtélyt akartam megfejteni, amihez szavakra lenne szükség, de nem találom őket.

 Gondolataimat egy halk reccsenés, majd koppanás szakította félbe. Szemeimmel lustán fordultam utána a guruló tárgynak, ami lassulni kezdett, s a falról visszapattanva megállapodott. Meredten bámultam magam elé, míg fel nem kapcsolódott a villany. Az erős fénytől hunyorognom kellett, és először észre sem vettem az előttem álló Baekhyunt, majd helyre állt minden.

 Baekhyun elkerekedett szemekkel és enyhén pirosas arccal meredt maga elé, teljesen lefagyva. Szemöldököm az égbe szaladt, aztán rájöttem, hogy mit néz rajtam ilyen nagyon. Az ingem félig kigombolva láttatni engedte a meztelen mellkasom. Akaratlanul is bizsergést éreztem a testemben, majd ahogy jobban szemügyre vettem főnököm arckifejezését széles mosolyra húztam a számat és felkuncogtam.

 - Nem tudtam, hogy ennyitől is zavarba jössz – húzogattam meg kihívóan a szemöldököm.

 Baekhyun arca vörösleni kezdett és dühösen rácsapott csupasz mellkasomra. Felordítottam a hirtelen rám törő kellemetlen érzés miatt, majd én is dühösen ráförmedtem.

 - Ezt most miért kellett? – dörzsöltem meg bepirosodott bőrömet.

 - Már megint min veszekedtek? – jött ki az irodából Kyungsoo is. – Chanyeol, miért vagy még munkaruhában?

 - Á, egy pillanat és átveszem! –kaptam észhez és rángattam le magamról az inget, mire Baekhyun elsuhant mellettem becsapva maga mögött az öltöző ajtaját. – Hát ennek meg mi a baja?

 - Nincs hozzászokva a meztelen felsőtestekhez – mosolygott mindentudóan Kyungsoo. – Kint megvárunk. Siess.

 Gyorsan magamra kaptam a ruháimat, olyan gyorsan, ahogy csak tudtam, és vigyorogva siettem ki a többiekhez, hogy tovább szívathassam Baekhyunt. A két főnök csendesen álldogált az étterem előtt, mintha nem is ismernék egymást. Bár nem lehet olyan könnyű a kommunikáció Baekhyunnal, de ha én megyek vele, akkor nekem rendszerint be nem áll a szám. Ismét eszembe jutott a rejtély, ami körbe lengi őket. Összevont szemöldökkel mustráltam főnökeimet, lépteimet pedig lelassítottam.

 - Gyere már Chanyeol! – kiabálta Kyungsoo, amikor meglátott a kirakaton keresztül.

 Kisiettem, majd bezártam az ajtót és a rácsot is.

 - Indulhatunk! – kiáltottam fel, mire Baekhyun látványosan megforgatta a szemét. Nem hagyhattam szó nélkül. – Ó, igen, most mi zaklatta fel az elkényeztetett fiatalurat? Talán túl hangos voltam? Jobban szeretnéd, ha suttognék?

 Az utolsó mondatot a fülébe duruzsoltam, amire meg is kaptam a reakciót. Baekhyun vöröslő ábrázattal fagyott le, aztán indult útnak megint, de megszaporázta lépteit. Nevetve követtem Kyungsooval az oldalamon.

 A közeli buszmegállónál szétváltak útjaink, Kyungsoo tovább sietett a közeli parkolóhoz, mi pedig felszálltunk a buszunkra. Baekhyun sietve furakodott fel a járműre, én pedig nevetve követtem. Az út nagy részében társam konokul bámult ki az ablakon, néha-néha, amikor észrevette, hogy nézem a tükörképét, haragosan ráncolta össze a homlokát és nyújtotta rám nyelvét. Ekkor én fel-felnevettem és előre fordultam.

 Baekhyun gesztusai számomra olyanok voltak, mint a szavak, sőt, talán annál is többek. Olyan túlzóan tudott a testével, arcával, de még a szemeivel is érzéseket közvetíteni, hogy a legjobb színész is elbújhatott volna mögötte. Vele nem volt a beszélgetéseinkkor szükség szavakra. Én értettem az érzéseit, gondolatait anélkül is, hogy leírta volna őket. Ám ez sem volt elég ahhoz, hogy a kirakós láthatatlan, homályban lévő darabkáit megtaláljam. Néha napján Baekhyun tekintete elkomorult, szinte feketévé vált, s láttam az őt kísértő árnyakat. Olyankor amúgy is fehér bőre, szinte pergamen vastagságúvá, átlátszóvá vált, s olyan érzésem támadt, mintha ő maga is egy szellem lett volna, egy lelkiekben halott, de legalábbis sérült lény. Ezért is loholok egyfolytában a sarkában. Megfigyelem, elemzem minden egyes rezdülését, bár eddig nem sokra jutottam.

 Mikor leszálltunk, és besétáltunk a lépcsőházba, majd a liftbe, a rég eltűnt szórakozottságom helyére üresség költözött. A felvonó zümmögése bántotta a fülem, ahogy a csönd is. Élesen szívtam be a levegőt, éreztem, ahogy egy izzadságcsepp gördül le az arcomon.

 - Baekhyun… - ejtettem ki a nevét, de mintha nem is a saját hangom lett volna. Ő lassan fordult felém érdektelen arccal.

 Összevontam a szemöldököm, a gondolataim hirtelen összekuszálódtak a fejemben, teljesen összezavarodtam. Megráztam a fejem, majd kellemetlenül félmosolyra húztam a szám. – Semmi.

 A sok gondolkodásnak is megvannak a határai, ahogy az én agyi kapacitásomnak is, így egy időre félre toltam a „Baekhyun-aktát” és kiürítettem a fejem. Egész gyorsan összepakoltunk a hétvégére, majd újra útnak indultunk. Kyungsoo új lakásához kétszer hosszabb ideig tartott az eljutás, mint az étteremből hazáig. Ez enyhe pánikkal töltött el, arra a gondolatra, hogy most már végképp egymagam leszek, aki felügyeli Baekhyun állapotát. A rosszulléte rémképei azóta is fel-felvillannak lelki szemeim előtt, s szívem összerándul, hideggé válik olyankor. Egy részem kézzel-lábbal ellenkezett a felvigyázás ellen, de a másik, a kíváncsi részem minduntalan a rejtélyen pörgött és nem hagyott nyugodni, így engedve a csábításnak, hagytam magam sodródni az árral.

 Baekhyun könyöke zökkentett ki elmélkedésemből, amikor le kellett szállni a buszról. A sötét, néptelen utca látványára kissé belém szorult a levegő. Aztán egy halovány emlék eszembe juttatta, hogy Kyungsoo lakásához vezető út egy sötét parkon át halad. Baekhyun hulla nyugodtan neki is indult, minek következtében ijedten kaptam a nyakamba hosszú lábaimat és zárkóztam fel főnököm mellé. Ő céltudatosan, ám egyre feszültebben haladt úti célunk felé, egyre jobban összehúzva magát. Egy pár méter múlva időnként megrázta a fejét, megdörzsölte az arcát. Aztán a sötét csöndben meghallottam remegő lélegzetvételeit. Ijedten kaptam a karja felé és pördítettem magam felé. A nagy lendülettől majdnem össze is csuklott, és ahogy megfogtam vállainál éreztem, hogy remeg.

 - Baekhyun, minden rendben? – kérdeztem suttogva, majd megköszörültem a torkom. – Jól vagy?

 Tétován bólintott és próbálta lefejteni az ujjaimat a válláról.

 - Yah, ne szórakozz velem! – szorítottam meg jobban, mire grimaszba torzult arcát fölemelte.

 Ugyan a halovány fényben, amelyet a Hold és egy távolabbi utcai lámpa szolgáltatott, Baekhyun arca hófehér volt és verejtékben úszott. Ajaki kiszáradtak, s szeme alatti sötét karikái kontúrosabbá váltak. A sötétben olyan volt, mintha a szemgödrébe bámulnék.

 A látvány megriasztott, mégsem engedtem el. Vettem egy mély levegőt, majd szorosan magamhoz öleltem. Törékeny teste úgy simult hozzám, mintha csak mágnes lennék, ami vonzza.

 - Nyugodj meg – suttogtam a fülébe. – Ne gondolkodj. Az csak a múlt, ne foglalkozz vele.

 Baekhyun összerezzent. Szorosabban öleltem.

 - Koncentrálj a jelenre. Rám, Baekhyun.

 Baekhyun POV

 - Koncentrálj a jelenre. Rám, Baekhyun.

 Éreztem, hallottam, ahogy valami összetörik bennem. Chanyeol szavai elemi erővel kerekedtek felül az engem sanyargató árnyakon. A sötétség ijedten húzódott vissza elmém hátsó zugába, miközben az engem ölelő fiú szavainak a fénye üldözte őket. A lélegzetem megakadt, majd tüdőm hirtelen kitágult, mint a vízben fuldoklóknak, amikor ismét a felszínre kerülnek. Megteltem a friss, hideg éjszakai levegővel, testem kezdte átvenni Chanyeol melegét. Éreztem, ahogy az ereimben megindul a vér és az agyam ismét működni kezd.

 Eddigi rosszulléteim alatt tapasztalt kezdeti fázist Chanyeol pár elsuttogott szava egy szempillantás alatt megszüntette. Az eddig kipróbált, legerősebb nyugtatók sem hatottak ekkorra már, most pedig itt álltam, nyugodtan, csupán Chanyeol rémült, kérdő tekintete emlékeztetett a rohamomra.

 - Jól vagy? – kérdezte az óriás aggódva.

 Elképedve bólintottam. Chanyeol megkönnyebbülve lélegzett fel és húzódott mosolyra ajka.

 - A-akkor… túl vagy rajta? – kérdezte óvatosan. – De egyáltalán mi történt?

 Leráztam a kezeit a vállamról, majd megfordultam és tovább mentem, mintha mi sem történt volna. A colos vette a lapot, nem kérdezett többet, ám az út maradék részében folyamatosan magamon éreztem figyelő tekintetét.

 Már többször is tapasztaltam, hogy figyel, de sosem foglalkoztam vele. Nyílván arra várt, hogy majd remegve esem össze a padlón bármelyik pillanatban, de ezeket a pillantásokat már rég megszoktam. Kórházakban a nővérektől, majd később Kyungsootól is.

 Mire felértünk barátom lakására, teljesen kimerültem, ami elárulta, hogy valóban megtörtént a roham, mégsem álmodtam. Kyungsoo komor pillantása is erről árulkodott, no meg az, hogy szinte azonnal félre húzta Chanyeolt, amikor én bementem a fürdőbe.