Silent Heart - 8. rész [Baekyeol from EXO]

Baekhyun POV

 Vasárnap sem éreztem sokkal jobban magam. Egész nap csak feküdtem. Chanyeol a nemrégen történt rohamomra fogva hagyta hagy pihenjek, ám én tudtam, hogy semmi köze sincs a rohamomhoz. Inkább érzelmi háttere volt, mintsem egészségügyi. Persze délután nekifogtam a munkámnak is, de nem tudtam teljes szívvel végezni a papírmunkát. Érzelmeimet próbáltam háttérbe szorítani, de nehéz volt úgy, hogy Chanyeol ott legyeskedett körülöttem.

 Este üzentem Kyungsoonak, hogy másnap nem leszek képes bemenni, és hagytam, hogy ő is egy rohamra fogja hasznavehetetlenségemet. Sosem szerettem magyarázkodni.

 Ám az élet, mint mindig, most is közbeszólt. Nem hagyott rágódni. Reggel, alig hogy kinyitottam a szemem, Chanyeol csoszogott be, egyik kezével kócos haját még jobban összekócolva, miközben a sürgetően berregő telefonomat hozta be. Nem volt időm még arra sem, hogy mélázva azon gondolkodjam, mit keres nálam Chanyeol. Azonnal a telefonért nyúltam.

 - Ne haragudj, hogy zavarlak pihenés közben – hadarta sietve Kyungsoo a vonal másik végén. – de nagy baj van. Mimi lebetegedett, ketten szabadságon vannak, így jelenleg nincs elég alkalmazott az étteremben. Mitévők legyünk?

 Összehúzva emeltem tekintetemet Chanyeolra, aki megvonta álomittas ábrázattal a vállát. Még jobban összeráncoltam a homlokom. Odadobtam a telefont a colosnak, aztán előkotortam a jegyzetfüzetem és vadul írni kezdtem.

 - Baekhyun? – szólt bele Kyungsoo aggódva.

 - Á, hyung… - motyogta zavartan Chanyeol. – Baekhyun most… Azt mondja… - dugtam az orra elé a füzetem, - hogy nemsokára bemegyünk, és hogy addig tartsd a frontot. És még kérdezi, hogy hány alkalmazott… van jelenleg… bent?

 Hümmögött párat, majd lerakta a telefont. Mérgesen meredtem rá.

 - Azt mondta, hogy elegen vannak bent és sajnálja, hogy zavart – ásított egyet.

 Egymásra néztünk, majd Chanyeol elvigyorodott.

 - Gondolom, most akkor bemegyünk az étterembe.

 Viszonoztam a vigyorát, mire tátott szájjal bámult rám, mintha még egy fejet növesztettem volna. Aztán leesett, de már késő volt.

 - Te most… mosolyogtál? – vigyorodott el ismét. – Naaa, Baekhyun! Csak még egyszer! Egyetlen egyszer!

 Kimásztam az ágyból és próbáltam a lehető legmorcosabban nézni, de ezzel csak biztattam és nem hagyta abba. Az étterem bejáratáig hallgathattam a hülyeségét, ám mihelyst beléptünk az ajtón, eltűnt az öltözőben. Meglepetten pislogtam utána. No, fene…

 - Minek jöttél be?! – robbant ki a pult mögül barátom. – Mondtam Chanyeolnak, hogy… Menj haza, Baekhyun!

 Kyungsoo nem kerülgette a forrókását… Csípőre tett kézzel, nevelő tekintetével próbált kiűzni az étteremből, de pechére eszem ágában sem volt kitenni innen a lábam. Kyungsoo hajlamos volt túlzásba vinni az aggódást, és inkább dolgozott ő helyettem, minthogy nekem bármi bajom is legyen munka közben.

 Aztán Chanyeol lépett ki az öltöző ajtaján teljes felszerelésében, majd azonnal a kasszához állt, amint megjelent egy vendég. Széles mosoly terült el az arcán, ahogy felvette a rendelést. A mellkasom szorítani kezdett, de ez nem egy roham előjele volt. Csinálni akartam valamit. Ott akartam állni Chanyeol mellett, ki akartam szolgálni a vendégeinket. Dolgozni akartam, nem pedig az irodámban ücsörögni és papírokat rendezgetni.

 Nem törődve Kyungsooval az öltözőbe mentem, hogy keressek magamnak valami köntöst, ám hamar kudarcba fulladt a keresés. Rá kellett jönnöm, hogy valójában fogalmam sem volt merre vannak a pót köntösök, vagy, hogy egyáltalán hogyan is kellene nekikezdenem a dolognak. Frusztráltságomban fölszusszantam, majd meglepődtem saját magamon. Mióta…?

 - Ezt keresed? – hallottam meg magam mögött Kyungsoo hangját.

 Megfordultam. Ott állt köntössel a kezében, és beletörődően nyújtotta felém.

 - Ha már minden áron dolgozni akarsz, akkor tedd, de csak két feltétellel – akasztotta a nyakamba a köntöst. Bólintottam egyetértés gyanánt. – Egy: maradj Chanyeol mellett. Ő majd segít, ha valami nem megy, vagy gond van. Kettő: nem nyúlhatsz semmihez a pénztárgépen kívül, oké?

 Fölháborodottan ráncoltam a homlokom.

 - Nincs apelláta! – szisszent fel. – Vagy ez, vagy az iroda!

 Nemtetszésemül grimaszoltam, de nem ellenkeztem. Kislattyogtam végül a pult mögé, ahol Chanyeol eszeveszett gyorsan készítette a megrendelt italokat. Amint észrevett, elmosolyodott, de nem hagyta abba a dolgát.

 - De jó, hogy itt vagy! Megkérhetnélek rá, hogy két mentás sütit tányérra rakj?

 Tehetetlenül meredtem rá.

 - Nem olyan bonyolult… - pillantott föl ekkor a colos. – Ott vannak lent a tányérok, a sütiket meg te is tudod… Á, de-

 Felemeltem a kezeimet, majd tagadóan megráztam őket. Megkerestem a tányérokat, kivettem kettőt, de valahogy úton a pult felé megbillent a fölső és leesett a földre. Hangos csattanással ripityára tört. Meredten bámultam a földet, majd kétségbeesetten guggoltam le, hogy fölszedjem, amikor Chanyeol fölrántott a karomnál fogva.

 - Jaj, Baekhyun! – kiáltott föl a tányérra nézve, aztán ijedten a testemet kezdte szkennelni. – Megsérültél? Jól vagy?

 Megráztam a fejem, és próbáltam nem elsüllyedni szégyenemben, ám ekkor valaki felkuncogott a pult másik oldaláról.

 - Új alkalmazott, Chanyeol-shii? – kérdezte a vendég, egy hosszú, barna hajú lány, tökéletes arccal és sminkkel. Szégyenemben elpirultam, mintha rajtakaptak volna valamilyen csínytevésen.

 - Á, ő ne-

 Könyökömet figyelmeztetően az oldalába vájtam a colosnak, aki halkan nyikkanva elhallgatott.

 - I-igen – dadogta zavartan aztán. – Még nem egészen jött bele. Biztosan ideges…

 - Semmi baj. Előfordul az ilyen – mosolygott rám kedvesen, de aztán ismét Chanyeolt fürkészte csillogó tekintettel. Szinte felfalta. – Öhm… Chanyeol-shii?

 - Ó, á! Egy pillanat és máris kiszolgállak! – elevenedett meg az óriás. Gyorsan fölseperte a szilánkokat, majd a lány elé állt és két hatalmas fülével epekedve várta a lány édes szavait.

 Nem tudtam nem észrevenni enyhén piros arcát, rajongástól csillogó szemét Chanyeolnak, és ez valahogy felidegesített. Füstölögve húzódtam a pénztárgéphez, ahol fizetni kívánó vendégek sorakoztak föl. Lassan belemelegedtem a dolgomba, de folyamatosan szemmel tartottam azt a nőszemélyt, miközben saját magamat korholtam féltékenységemért.

 Délutánig ott csücsült a sarokban, és zárás előtt félre hívta Chanyeolt. Idegesen figyeltem őket, ám Kyungsoo elhívott onnan.

 - Ma összetörtél egy tányért – mutatott rá a tényre, amit azt hittem sikerült eltitkolnom előle.

Ekkor hirtelen Chanyeol mögém lépett, hatalmas kezét pedig a vállamra tette.

 - Ugyan, mikor dolgozott legutoljára a pult mögött? Persze, hogy kijött a gyakorlatból! Majd belejön!

 Végül megegyeztünk Kyungsooval. Otthon egész este a tányérok pakolgatását gyakoroltam, és sikerült minimálisra csökkentenem a bénaságomat. Aztán a gondolataim nem hagytak aludni. Folyamatosan arra a lányra gondoltam, aki félre hívta Chanyeolt, meg a hatalmas tenyerére, amit azóta is a vállaimon éreztem. Akárhogy is akartam bebeszélni magamnak, hogy nem számít, nem voltam képes elhinni. Rá akartam kérdezni, de nem mertem, mert azzal beismernék valami olyat, amit még magamnak se nagyon szeretnék.

 Másnap reggel átmentem Chanyeolhoz. Épp be akartam menni, amikor valami hatalmas puffanással ért – valószínűleg – földet, majd amit egy sor jajgatás és szentségelés követett. Aggódva rohantam át a lakáson, és találtam rá az óriásra, aki épp egy doboz csillogó szalaggal volt beterítve a padlón.

 - Ó, hello, Baekhyun – nyögött fel, mikor félig könyökére sikerült feltámaszkodnia. – Azt hiszem egy doboz megtámadt…

 Fejemet csóválva letérdeltem, hogy segítsek neki összeszedni a szalagokat.

 - Épp átakartam menni – motyogta magának azt gondolva, hogy nem hallom.

Oldalra sandítottam, hogy lássam a colos arcát, és meglepetésemre szelíd mosollyal szedegette a szalagokat. Erre én is elmosolyodtam egy pillanatra, ám amikor észrevette, hogy figyelem, elfordultam és letöröltem a buta vigyort a képemről.

 El sem hiszem, hogy úgy viselkedem, mint egy tini, aki épp a… Megráztam a fejem. Chanyeol csak… Chanyeol. A szomszédom és a felügyelőm. Semmi egyéb…

 Hiba nélkül dolgoztam az étteremben, és örömöm nem is lehetett volna ettől nagyobb, legalábbis ezt gondoltam egészen addig, míg meg nem jelent az a lány, aki a múltkor flörtölgetett a colossal. Mikor a pulthoz jött italt kérni, számomra értelmezhetetlen düh lobbant a mellkasomban. Ezt már nem bírtam elviselni.

 Ahogy egyre többet és többet láttam a lányból meg a viselkedéséből, annál zsémbesebb lettem. Már-már elüldöztem a vendégeket, míg nem Chanyeol félrevont, és fel nem tette a legkézenfekvőbb kérdést.

 - Neked meg mégis mi bajod? – meredt rám türelmetlenül. – Ki akarod űzni a vendégeket?

 Hevesen megráztam a fejem, már csak azért is, hogy kitisztítsam. Bár beláttam, hogy tényleg hülyén viselkedtem, de semmi kedvem nem volt visszamenni a kasszához, így faképnél hagyva a colost, felkaptam egy rongyot és az üres asztalokat kezdtem törölgetni és rendezni. Ez egy ideig el is terelte a figyelmem, végül mégis azt a lányt méregettem titkon. Amikor pedig az utolsó vendég is elhagyta a helyet, és félrehívta Chanyeolt ismét, már tényleg nem bírtam.

 Kár volt hitegetni magam. Igenis megkedveltem az óriást, akár tetszett ez, akár nem.

 Aznap este viszont nem éreztem úgy, hogy ez örömmel töltene el. Főként azért is, mert eggyel hosszabb lett az a lista, ami a megvethetőségemet támasztja alá. Nem elég, hogy néma vagyok, de meleg lettem, akár a nyári aszfalt.

 Negatív kisugárzásomat pedig Chanyeol is szóvá tette.

 - Mégis mi a franc bajod van ma este, Beakhyun? – baktatott dühösen mellettem. – Egész este ölni lehetett volna a tekinteteddel, de miután Michellel beszéltem, még elviselhetetlenebb vagy! Bajod van a barátommal? Féltékeny vagy?

 Kimeredt szemekkel gyökerezett a lábam a betonba.

 Nem lehet, hogy máris rájött volna!

 - Figyu. Szívesen bemutatlak neki, ha tetszett, de nekem a gyerekkori barátom, nem várhatod el, hogy ne álljak szóba vele! – fújta ki a levegőt, majd egy gyenge, szomorkás mosollyal nézett rám. – Megértem, ha irigykedsz rám, de segíthetek neked.

 Ha lehet még dühösebb lettem.

 Nem lehet, hogy ekkora hülye legyen!

 Azonban annak örültem, hogy csak egy barát és nem egy lehetséges barátnő. Azzal nehezebben birkóznék meg a jövőben…

 Végül be kellett látnom, hogy valamit érzek a colos iránt, ami több a barátságnál. Egyre biztosabb lettem az érzéseimben, amiket nem volt könnyű elfogadnom, és várhatóan nehéz lesz másokkal elfogadtatnom, legfőképp Chanyeollal. Minden egyes perccel nőtt bennem az óriás iránt érzett sokféle érzelem. Szerelemnek nem mondanám, de határozottan pozitív hatásúak voltak. Ahogy egyre hosszabbodott két rosszullétem között az idő, ezzel fordítottan arányosan kezdett csökkenni közöttünk a távolság.

 Teltek a napok, hetek, hónapok és sokkal többet mosolyogtunk, és... egyre többször adtam ki akaratlanul hangokat. Ezekben a pillanatokban mindig megdermedtünk, én bepánikoltam, azonban Chanyeol hatalmas, boldogságtól terhes vigyorral meredt rám. Képtelen voltam ilyenkor elrontani a kedvét, ezért visszamosolyogtam rá a lehető leghamisabb mosolyommal, de belül halálosan rettegtem.