Chanyeol POV
Szép is a
szerelem, hisz mindent rózsaszínben lát az ember. A fellegekben érzi magát,
valahányszor rápillant kedvesére, kezébe fogja apró kezét, csókot lehel puha
ajkára…
Én
legalábbis azt hittem, hogy ilyen. Az teljesen rendben van, hogy fellegekben
jár az ember, ha hozzáér a másikhoz, meg csókolózik, de hogy rózsaszínben is
kellene, hogy lássak?! Baekhyun mellett maximum pirosat látok a dühtől.
Tulajdonképpen nem sokat változott az életvitelünk, kivéve talán az esti
összebújásokat, titkon lopott csókokat a munkahelyen, meg hasonlókat, de
bizonyos tekintetben még mindig egymás agyára megyünk, ha épp úgy van. Ráadásul
mindig valamelyikünk lakásán időzünk akár napokat is, ami szinte egyenlő az
együttéléssel, és nem mindig egyezünk ki.
Baekhyun tisztaságmániája kikészít
minden egyes alkalommal, mint valami rigolyás vénember, csak épp nem ordítja le
a fejem.
Talán az
ordítás erős, azonban egyre többet ad ki hangokat. Imádom, amikor ajkain
akaratlanul kiszöknek ezek a kezdetleges hangocskák, majd amikor elpirul és
elkerekedik a szeme; egyszerűen csodálatos érzés, és nagyon is tisztában vagyok
vele, hogy ez az én érdemem is. Büszkeségtől dagad a mellkasom, és minden
alkalommal, csókkal jutalmazom, de ekkor ő elfordul, és kis időre elvonul a
szobájába. Azt hittem most már könnyebben meg fog nyílni előttem, de
akárhányszor a múltjáról kérdezem, magába roskad és bezárkózik. Erősebben
takarja, mint valaha, mintha félne attól, hogy beszennyezi a boldogságunkat,
pedig már százféleképpen bebizonyítottam neki, hogy bennem igenis lehet bízni.
Azonban Baekhyunnak ez nem elég.
- Mi a
helyzet? Hogy bírod? – ült le mellém Kyungsoo, egyik zárós estémen. Baekhyun
hazaküldtem pihenni, mert nem volt fényes állapotban.
- Őszintén?
– simítottam hátra a hajamat. – Szarul. Fárasztó.
Kyungsoo
gyengéden felnevetett.
- Sosem
volt vele könnyű, hisz tudod. Remélem, nem akarsz meghátrálni – mélyült el a
hangja.
Nem
válaszoltam azonnal. Összevontam a szemöldököm, és a tenyerembe temettem az
arcom.
- Eszem
ágában sincs még jobban összetörni – mondtam őszintén. – De nehéz úgy szeretni,
hogy közben azt érzem, csak egy plüss vagyok, aki olykor-olykor megnyugtatja a gyereket,
ha rémálmából riad föl. Bizonytalanná tesz! És ott vannak a hangok is! –
csaptam az asztalra és meredtem Soo szemébe. – Tudom, hogy te is tudod az okot,
és én sem vagyok vak, látom, hogy valami elkeseríti nap, mint nap, de
egyszerűen ez nem elég! Tőle akarom hallani; azt akarom, hogy rám támaszkodjon
és kérje a segítségemet!
Bízzon bennem…
Baekhyun POV
Furcsa
érzés valakit magam mellett érezni. Olyan, mintha álmodnék; egy hosszú, édes
álom, amiből bármelyik pillanatban rémálom lehet és ez rettegésben tart. Meddig
képes vajon Chanyeol szeretni, egy olyan selejtet, mint én? Szívem szerint
mindent elmondanék neki, hogy meleg ölelésében vigasztalhasson meg, de képtelen
vagyok magam rávenni.
Viszálykodásaink nem múltak el, de valahogy ez
sem zavar. Minden civakodásunk végén átöleljük egymást és jót mosolygunk rajta.
Chanyeol közelsége egyfajta gyógyszer számomra, és mostanra a függőjévé váltam.
Néha a saját érzéseimben is kételkedem. Éjszakánként riadtan kelek fel és
*
- Igyekezz
már! – sóhajtott fel Chanyeol az ajtóban. – Többet tollászkodsz, mint egy csaj…
Tetetett
haraggal fordultam felé és nyújtottam rá a nyelvem, majd tovább igazgattam a
sálam és a sapkám.
- Csak a
plázába megyünk, nem operába… - zsörtölődött tovább. – Baekhyun! Kéééérleeek!
Igyekezz!
Fújtam
egyet, majd megszánva, felvettem gyorsan a cipőm és kirontottam a lakásból,
ráhagyva a zárást a colosra, aki fellélegezve zárta be az ajtót maga mögött,
majd vigyorogva fogta meg a kezem és húzott a lift felé. Mosolya ragadós volt,
így én sem állhattam meg nélküle, és egészen addig fogtuk egymás kezét, míg le
nem értünk a földszintre.
Kifele
menet találkoztunk a portással, aki kuncogva köszönt nekünk.
- Jó
reggelt, uraim! – biccentett mosolyogva. – Jó látni, hogy végre megbékélt az új
lakóval, Byun úr! Csodás is a barátság!
Szememet
forgatva léptem ki a házból, mögöttem pedig Chanyeol kacagott leplezetlenül, de
végül mellém szegődött, s halkan megjegyezte:
- Még ha
tudná, hogy milyen közel kerültünk egymáshoz! – kacsintott rám, mire az arcom
égni kezdett.
Jó volt
Chanyeolt boldognak látni. Ilyenkor én is fellélegezhetek, hogy még nem
rontottam el semmit közöttünk. A plázás ötlet is tőlem eredt, hogy lássa,
igyekszem kitörni a saját falaim közül, ami nem olyan egyszerű és ezt ő is
nagyon jól tudja. Indulás előtt láttam, ahogy elrakja a nyugtatóimat a kabátzsebébe.
Nem esett jól, de ezzel is csak óvni próbál, amiért örökre hálás leszek neki,
akármit is hozzon a jövő.
A
plázában, ahogy sejtettem is, rengetegen voltak. Hiába délután jöttünk, hiába
egy teljesen eseménymentes napon, még így is tumultus volt minden boltban.
Chanyeol csak vállat rántott, majd megfogta a kezem és húzni kezdett egy
ruhabolt felé. Vettünk egy páros pulcsit, elmentünk fagyizni, megnéztünk másik
tíz ruhás üzletet, továbbá bejártuk majdnem az egész plázát. A lábaim már
zsibbadtak a sok mászkálástól, de egyáltalán nem éreztem magam rosszul. Igaz nem
volt egészen komfortos, de annyit mosolyogtam, mint az elmúlt 6 évben soha.
Végül
megadtam magam a lábfájásnak és nyüszítve rángattam Chanyeol kabátját, miközben
egy padra mutogattam a pláza közepén.
-
Elfáradtál? – ült le mellém a colos. – Hozzak valamit inni?
Hevesen
bólogattam, miközben kinyújtóztattam a lábaim. Chanyeol elsietett a
legközelebbi boltba, addig én pedig a külvilágra fordítottam a figyelmem.
Néztem, ahogy az emberek cikáznak egymás között, gyerekek a szüleikkel, diákok
nevetgélnek valami új trenden fecsegve, dolgozók hamis mosollyal. Ezer meg egy
ember körülöttem, akiket nem is ismerek. Jól esett nézni őket, hallani a zajt,
amit okoznak. Ez egy éve halálra idegesített volna, de ahogy megismertem
Chanyeolt, úgy visszatért a zaj az életembe, és talán már furcsa lenne nélküle.
Hirtelen
elégedettség érzete fogott el. Már nem rettegtem úgy, mint ezelőtt és ez
büszkeséggel töltött el.
- Min
vigyorogsz? – kérdezte Chanyeol szintén vigyorogva. Egy üveg ásványvizet
nyújtott át. – Miről maradtam le?
Megráztam
a fejem és gyorsan kortyoltam a vízből, de a vigyort nem tudtam letörölni az
arcomról. Régen voltam ilyen vidám, és legszívesebben világgá kürtöltem volna
ezt a felemelő érzést, ami most szétfeszítette a mellkasom.
És mégsem
élvezhettem olyan felhőtlenül. Az univerzum biztosan nagyon utálhatott, amiért
ennyi sorscsapást mért rám életem során, és hogy eddig se unta meg az én
szekálásom. Mint mindig most is követtek az árnyaim és újdonsült erővel
támadtak rám.
A tömegben
kiszúrtam egy nagyon ismerős arcot. Rémálmaim pillanatképeiről, ködös
emlékképeimről nézett vissza rám és hatolt be lelkem legmélyéig, hogy újra
ürességet teremtsen bennem. Szívem már nem a boldogságtól remegett, mellkasomat
nem az elégedettség feszítette szét, s torkom nem a szerelem miatt szorult
össze.
Elmém
pedig lassan megadta magát az ostromló démonoknak.
Chanyeol POV
Egy
pillanatra néztem félre, egy másodpercre vettem le róla a szemem. Ennyi elég volt
ahhoz, hogy minden megváltozzon.
Baekhyun teste
hevert a lábam előtt, egész lénye remegett, a bőre sápadt volt és a levegőt is
nehezen vette. Azonnal a karjaimba kaptam és szólongatni kezdtem, de nem
reagált semmit, csak remegett és remegett. A kétségbeesés és a tehetetlenség
könnyei marták a szemem. Valaki, nem messze tőlem hívta a mentőket, de minden
olyan tompává vált körülöttem. Csak öleltem Baekhyunt, szólongattam és
fohászkodtam valakihez, bárkihez, aki hajlandó lett volna segítséget nyújtani.
Az idő lelassult, szinte megállt; az érzékeim lebénultak, az agyam pedig csak
egyetlen szót ismételgetett.
„Istenem…”
Baekhyun
POV
Egy újabb nap, amit át kell vészelnem. Egy
újabb rohadt nap, amit muszáj megélnem. Mások örülnek, amikor a reggeli fény
átüt a függönyökön és a szemhéjon. Örülnek, hogy egy újabb nappal többet
élhetnek. Ők este azért imádkoznak, hogy ez így legyen. Én azért, hogy soha
többé ne tudjam kinyitni a szemem. Nem akarom a napot látni reggel. Nem akarom,
hogy még egy nappal többet kelljen élnem…
![]() |
| Eredeti rajz: http://pin.it/WJF70_q |
Néha elgondolkozom, mi lenne, ha megvakulnék.
De az nem jó, mert attól még hallanám. Ekkor arra gondolok, hogy ha meg is
süketülök, akkor már meg is halhatnék, nem? Nem látni és nem hallani a rosszat…
Érezni se akarok. Semmit se akarok. Mégis minek létezem?
Aztán reggelente meglátom édesanyám, ahogy
mosolyogva köszönt, megölel. Ételt készít, takarít. Látom lankadatlan
boldogságát, amikor rám néz. Hogy is hagyhatnám itt? Hisz én vagyok az
egyetlen, aki boldoggá tudja tenni.
Titokban énekelek neki, amikor Ő nincs itt.
Egy-egy dalt, csendesen, nehogy meghallja. Ez a mi közös titkunk.
De meghallotta… és elölről kezdődött minden…
Először csak az ajtó csapódását hallottuk, de
már tudtuk, hogy késő. Riadtan néztünk egymásra. Képtelen voltam elrejteni a
félelmem, de anya erős maradt.
- Menj a szobádba – súgta. – Majd én beszélek
vele.
Bólintottam és gyáva féregként elbújtam a
szobámban. Befogtam a fülem, hogy ne halljam. Becsuktam a szemem, hogy ne
lássam. Azonban érezni éreztem. Rettegtem, hogy rám talál.
Nem akartam érezni, megint ezt a fullasztó
érzést. Nem akartam, hogy elszoruljon a torkom és könnyek marják a szemem. Nem
akartam, hogy ismét érezzem a fájdalmat, amit ő okoz.
De anyám nem tudta megállítani. Megtalált…
Ordított magából kikelve, száján alkoholtól
bűzös szavak ömlöttek ki. Karjával a levegőben hadonászott céltalanul, de annál
fenyegetőbben, s néha anyámon taszított egyet, amitől ő minduntalan messzebb és
messzebb került tőlem. Esélyem se volt arra, hogy védelmező karjai közé szaladjak,
hogy megóvjon Tőle.
Teste fölém tornyosult, karjával megragadt és
nem eresztett. Anya hangját hallottam, ahogy kiabál, kétségbeesetten, miközben
el-elcsuklott a hangja a zokogástól, de semmi mást nem láttam csak sötétséget,
az Ő árnyékát, ami bekebelezett.
A fizikai fájdalmam sosem tartott sokáig, mégis
mintha sosem múltak volna el. Noha a testem már többé nem sajgott, a lelkem
megbomlott és soha nem feledte el azokat a napokat.
Hatalmas tenyerét, ahogy rajtam csattan, anya
sikolyait, könnyeit az arcomon, azt az elviselhetetlen bűzt, ami Belőle áradt.
Soha nem tudom elfelejteni Apám sötét árnyékát…


Végere :D Naaagyon örülök az új résznek :3 Igazából már tegnap este...vagy ma hajnalban...fene tudja...elolvastam, csak telóról nehezen írok, meg erőm se volt hozzá xD A lényeg... *~* nagyon cukik, tetszik, hogy ugyanúgy egymás agyára mennek, és nem hirtelen minden szép és jó. Amúgy kicsit volt egy ilyen halvány sejtésem, h Baek apjával lehet valami, de kicsit mégis meglepett, mert más tippjeim is voltak/vannak. Szegény Yeol, mikor Baek csak úgy elterült a pláza padlón v.v Kíváncsi vagyok kit látott :c Ha nem lennék álmos, és eszembe jutnának a dolgok, akkor nyáladzanék itt neked, deee álmos vagyok, szóval inkább csak elismétlem még egyszer, hogy imádom *~* És nagyon várom a folytatást ^^
VálaszTörlésVégreeee :D Én is ezt mondom! xD Miután túl vagyok pár vizsgán (sajna nem az összesen) van időm válaszolni is ^^" Elnézést a kései válaszért!
TörlésMeg értem én! Nekem sincs mindig időm és energiám telon pötyögni... :)
Örömmel hallom a lényeget! Pontosabban olvasom :D Örülök, hogy tetszik :) A meglepettségednek meg szintén örülök, mert az én okos Olvasóim lassan kitalálták, hogy mi lesz itt XD Mondom így mit írjak??? :D De boldog vagyok hogy sikerült egy picit meglepnelek :3
Köszönöm, hogy írtál, igyekszem folytatni, de sajna most még lesznek vizsgáim, így arra kell elsősorban tanulnom ^^" De mindent megteszek azért, hogy minél hamarabb olvashassátok! :D
Ohhh hát ez nagyrész nagyon éfes volt másrészt mef kérem szépen a következö részt, vagy én nyirom ki azt a palit aki okozta az egészet..... fuha alig várom már a folytatást, Baekhyunie légy jol drágám. Olyan jo volt olvasni hogy milyen boldof volt aztán ez.... ki volt a tömegben? Remélem a következőben kiderül :) és Chanyeol szívem maradj erős ;;;;
VálaszTörlésHjaaj mikorra várhato a következő rész?? Ugye maa? :D naaa. :) <3
Már elkezdtem írni, ne aggódj, de sajna nem rendelkezem annyi szabadidővel, mint amennyivel szeretnék ^^"
TörlésErősek ők :D Minden ki fog derülni :) Emiatt se fájjon a fejed ;)
Hamarosan pedig jönnek a befejező részek :) Kitartás! ^^ <3
Szia Bea!
VálaszTörlésMeglepetés, megjöttem! Nehezen veszem rá magam az olvasásra, mert mindig elfáradok, ehhez a fichez pedig idő és odafigyelés szükséges. Mi sem jobb erre, mint egy kis szünet munka közben. ^^
Kellemesebben is kezdtem magam érezni, ahogy belefogtam a fejezetbe. Chanyeolék kapcsolata pont olyan, amilyennek el lehetett képzelni. A fellegekben való röpködésen túl továbbra is gyötrik egymást. :-) Oh és olyan kis édes lehet, ahogy Baek zavarba jön, amikor kiad egy hangot. :-) De, basszus Chan szegényem meg csak teper, de még mindig nem kap elég bizalmat. Ami persze nem meglepő, hiszen Baek nem jó kedvében ,,néma", ehhez sokkal több idő kell, minthogy összejöttek egy rövid ideje. De remèlem a közeli jövőben változás áll be. Ha már változás, akkor kaptunk is Tőled némi múltbéli infót. Köszi ;-) Van egy elméletem most, hogy kiderült nem valami szerelmi ügy volt, sokkal inkább családi, ami miatt nem beszél Baekhyun. De ez valami borzalmas. Ha az lesz, amire gondolok, nem is nagyon akarom megtudni. De persze igen. Szóval várom a folytatást.
Köszönöm, hogy olvashattam, megint kitettél magadért.
Remélem jól telt karácsonyod, előre pedig B.Ú.È.K!
Pusz
Ditta <3
Szia Ditta! :D
TörlésMár vártam a kommented, mint mindig :3
Köszönöm, hogy olvastad :D Én is nehezen veszem magam rá ilyenekre, nem kell szabadkozni :D Én tökéletesen megértem xD
Örömmel érzékelem, hogy sikeresen ábrázoltam a kapcsolatukat! :D Fel se merült bennem igazán, hogy ezt meg fogják említeni :D De nagyon boldog vagyok, hogy így lett :3
Szívesen meghallgatnám az elméleted :D Az ilyenek olyan izgalmasak, hogy mikre asszociálnak az Olvasóim a ficim által :333 Az ilyenek lázba hoznak ám xD Mivel én is imádok gondolkodni a történeteken amiket olvasok :)
Köszönöm! Már folyamatban van a folytatás is, de nehéz ám :') Viszont hamarosan el kell majd búcsúznunk tőlük ^^"
Jól telt, köszönöm! Remélem neked is, és úgy szint BÚÉK előre ;)
Cupp~ :* <3