Oneshot ~ Niel

  Én igenis más vagyok, mint a többi lány. De mindenki ezt hiszi nem? Akkor már én sem vagyok különb másnál. Ez a baj a mai világgal. Egyszerűen nem lehet kibontakozni. Ha meg mégis van annyi vér a pucádban, hogy egyedi légy, akkor támogatók nélkül maradsz és a tápláléklánc legaljárra kerülsz.

Így jártam én is, és most merenghetek egyedül ezen, vöröslő hajkoronámat tépve. Pedig társaságban mennyire jobb volna. Csoda, hogy még nem lettem skizofrén.

Szerencsémre ez az utolsó nap nyári szünet előtt. Mihelyst haza érek a szekrényem legaljára száműzöm az egyenruhámat. Nem bírom megszokni, pedig már egy éve, hogy Koreába költöztoünk.

Ez a másik nagy problémám. Félvéreket miért ítélik el? Miért neveznek korcsnak? Ez is egyedivé tesz, s ezzel megint a fő problémánál vagyunk. Pedig, ha felvágom az ereimet nekem is piros vér fog folyni belőle, nem pedig hupilila. A szívem is a helyén van, bal oldalt. Nem értem én az embereket. Bezzeg, ha valaki híres, és annak van valamilyen különcsége, akkor már mindenki vágyódik olyanra, mert az menő. Pedig nem! Mi abban a jó ha rajzlapnak használják a bőröd és telefirkálgattatod.

Nagyot sóhajtva kecmeregtem vissza a padomba, amikor megkezdődött az óra. A nap végére, agyhalált elszenvedve mentem haza. Fáradtan rogytam le a nappali kanapéjára, amiről lecsúsztam a padlóra, ahol elterültem.

- Anyuuuu! Haldokloooom! - nyögtem fel. Éljen a szentamentalizmus! Szenvedés a szenvedélyem!

- Clair? Itthon vagy? - lépkedett le anyám az emeletről. - Képzeld kicsim, kaptam munkát.

-Tényleg? - pattantam fel ülő helyzetbe. - Mit? Mehetek veled? Állandó?

- Egy bandának leszek a menedzsere... Teen Top? Azt hiszem így hívják - mellém csoszogott egy halom papírral a kezében. Leült a kanapéra. - Jöhetsz velem, de nem mindig. Nem lenne szabad, tudod!

- De azoknak már van pesztrájuk nem?

- Volt.

- Munkát is tudsz nekem szerezni? - néztem rá kiskutya szemekkel.

- Van elég bajom úgy is...

- Anyuuu - bújtam az ölébe. - Olyan király vagy!

- Ki nevelt ilyenre? - sóhajtott fel. Rám nézett, majd elmosolyodott. - Meglátom mit tehetek.

-Éljen! Szeretlek! - öleltem meg.

- Jól van! De nem ígérek semmit!

Boldogan szaladtam fel a szobámba. Még mielőtt félreértené valaki, hogy azért ugrok ki a bőrömből, mert a híres Teen Toppal találkozom, felvilágosításképp kijelenteném: NEM ÍGY VAN! Ez is egy furcsaságom közé tartozik. Belőlem hiányzik a görcsösen-sikítozós-fangirl. Hallgatok én Kpopot, de reakció táram ott ki is merül, hogyha meglátom valamelyik hírességet, hogy elismerő pillantást vetek az illetőre, de utána gondtalanul tovább megyek. Van amikor észre se veszem őket.

Örömöm oka a munka lehetősége. Szeretek nem unatkozni, ezért bármit megcsinálok.

Másnap egy egyszerű farmer-ing párost húztam magamra. Biztonság kedvéért még egy toppot is vettem az ing alá. Hajamat a tarkómon laza kontyba fogtam. Nem akartam elrettenteni leenddő  munkáltatóimat, így visszafogtam magam.

Anyu már kosztümben pakolászott a konyhába. Amint észlelte a jelenlétem, felpillantott, s jelentőség teljesen végig mért.

- Ejha... Normálisan nézel ki.

- Köszi a bókot! - fintorodtam el.

Gyorsan belapátoltam a reggelit, majd elindultunk. A Top Media céghez vezető úton anyu felvilágosított minden apró, de annál fontosabb dolgokra. Én csak unottan helyeseltem, míg meg nem érkeztünk. Energiával telve kocogtam anyu mellett az épületig. Igen, tűsarkús gepárdnak hívom. Én megállni nem tudok egy efféle borzadájban, nem hogy így menni benne! 

Bent anyu egy irodában eltűnt, addig én jó gyerekként egy széken várakoztam. Mikor a kinyílt az ajtó, felálltam. Valami törpe öltönyös beszélgetett anyámmal, hevesen magyarázva valamit. 

Miután letudtuk az előmelegítést, jöhetett a sütés. Bemutatták anyut a tagoknak. Mind nagyon illedelmesen viselkedtek, majd valami oknál fogva rám terelődött a szó. Amint szembesültem a tagokkal azonnal elbaltáztam mindent.

 - Wáó, mekkora szája van! Élőben nagyobb! - kiáltottam fel. Nekem is a szám jár előbb...

Kíváncsian méregetett a hat idol, majd a pufi nutella-hajú vigyorogva üdvözölt. Édes pofa volt. Az érintett zavartan mosolygott. 

- Clair...! - sziszegte anyu.

 - Ne haragudj! Csak kicsúszott a számon... - hajobókoltam.

- Semmi gond!

A nap hátra levő részében a fiúk körül segétkezdtem, ami annyiból állt, hogy bármi óhajuk, bánatuk volt én mentem és segítettem. Jól el beszélgettem velük. Kedvesek és figyelmesek voltak. Teljesen más kép tárult elém. Azt hittem, beképzelt sztárok, olyanok, mint otthon, akiknek még a kacsalábon forgó palota se jó. De így szemtől szembe velük, egészen emberinek tűnnek. Lehet, hogy báránybőrbe bújt farkasok? 

 Napjaim sűrűbbek lettek. Nagy nehezen engedtek, és kaptam munkát a cégnél. Elég legalaja munka volt, de szegény ember ne válogason. Igaz,  eléggé kikészített, hogy ugrálgattak, mint egy csicskát, de megérte. A forgatások, koncetrtek, műsorok. Ott voltam a kulisszák mögött, ahol mindig is akartam. Jó érzés volt.

 Éppen a ruhákat pakolásztam egy fotózáson, amikor az egyik tag, vagyis... Niel, igen ő áa fánkszájú! Szóval Niel jött oda hozzám egy italt nyújtva felém.

 - Keményen dolgoztál - mosolygott rám és a kezembe adta az üveget. - Pihenj egy kicsit.

 -  Sajnos nem tehetem - húztam el a számat. - De azért köszi. Kedves tőled.

 - Clair, igaz?

 - Aham.

 - Öm... Nemsokára lesz a születésnapom, és szeretnélek elhívni a bulira... Persze ha nem akarsz jönni...

 - Nem, szívesen elmennék - mosolyogtam rá két ruhaakasztás közben.

 - Rendben...akkor majd még beszélünk... 

 Kicsit azért meglepődtem. Nem először fordult elő, hogy a fiú kereste a társaságom. Eddig úgy voltam vele, hogy biztos nincs kivel beszélgetnie, de most elhív egy bulira... Határozottan fura. Ám mint máskor, most is elintéztem egy vállrántással.

 A szerencsém rám talált. Egyre feljebb kúsztam a ranglétrán, ugyanis egyre jobban a Teen Topra lettem osztva. Amolyan bébicsősznek. Mondjuk a laeder helyettem is elintézte a rendetlenkedőket, de azért néha szükség volt némi női erőre is. 

 A várószobában kameráztak, amikor Ricky toporzékolva, visítva veszekedett Changjoval. Pakolászás közepette álltam közéjük és kértem felvilágosítást.

 - Nem adott a csokiból! - mutogatott a vétkesre. - Pedig az az én csokim volt!

 - Hyung!  Legalább én figyelek az alakodra! - csipkelődött tovább Changjo.

 -Clair, csinálj valamit! - hisztizett Ricky.

 - Mégis mit? Hánytassam meg? Majd kapsz csokit, Changjo meg majd...

 - Hadd verjem szét! Hadd verjem...! 

 - Csak tessék... - álltam el az útból. Ha ettől jobb lesz neki, áldásom rá. Csak nagyon ne tegyenek kárt semmiben fellépés előtt...

 A dulakodás a két kicsi között eléggé elhúzódott, én pedig úgy láttam ideje véget vetni ennek. Nyúltam volna Changjo válláért, amikor Ricky rávetette magár és ezzel elöktek engem. Én szerencsétlen módon az asztalnak csapódtam, majd ismét nekem jöttek. Erre már a többiek is besegítettek. C.A.P, L.Joe és Chunji a két fiút szedte szét, míg engem Niel nyalábolt fel. 

 - Jól vagy? - kérdezte óvatosan támogatva valami ülőalkalmatossághoz. 

 - Persze, csak adj egy percet... - nyögtem. Nem kellemes amikor beléd áll az asztal éle. 

 Az énekes nem mozdult el addig mellőlem, míg muszáj mnem volt. Láttam, hogy legszívesebben kihagyná a fellépést is, de azt már nem hagyhattam. Kihúzva magam jeleztem, hogy jól vagyok, pedig nem voltam.

 Ugyan nem volt komoly a sérülésem, de hajolni nem tudtam, így otthon maradtam. Lefelé lépkedtem, amikor megszólalt a csengő. Nagyot sóhajtva elbotorkáltam az ajtóig, majd kinyitottam.

 - Mi az? - kérdeztem kedvetlenül.

 - Csak így ajtót nyitsz? Milyen felelőtlen vagy!

 Leesett állal néztem föl. Daniel vigyorgott rám.

 - Te meg mit keresel itt? - váltottam suttogásra, mintha valami rosszat csinálnánk.

 - Szeretném tudni hogy vagy! - suttogta ő is.

 Beeresztettem, majd gyorsan körülkémleltem, nem vette e észre látogatómat valaki. Nem lenne jó, ha ezt megtudná akárki. Már bent legyeskedő vendégem kiváncsian nézett rám. Le se lehetne törölni a vigyort a képéről. Vajon minek örül ennyire? Biztos nem a nyomorult helyzetemnek. Annyira nem voltam kegyetlen velük...

 - Remélem tisztában vagy azzal, hogy nem lehetnél itt. Itt te vagy a felelőtlen nem én - dorgáltam meg. A kanapéhoz invitáltam, ahol leültettem, míg én jó házigazdaként sürgölődtem.

 - Ugye nem küldessz el? - jött utánam. - Várj! Te pihenj! 

 - Nem küldelek el, ha hagyod, hogy én csináljam - villantottam rá a szemeimet.

 - De fáj a hátad! Majd én megcsinálom! - erősködött tovább. 

 Addig-addig civakodtunk a tálca bevitelén, míg el nem csúsztam. Niel a tálcát is és engem is próbált megtartani, de ez túl nehéznek bizonyult számára, így a tálca a földön landolt tartalmával együtt. Karjait körém fonva védett meg a teljes szégyentől és egy újabb sérüléstől.

 - Jobban kéne vigyáznod... - lehelte az arcomtól pár centiméterről. Nagyon közel volt. Tekintetünk összefonódott egy pillanatra, de amikor egy gondolatom végig cikázott az agyamon, elszakítottam a tekintetemet, és eltoltam magamtól.

 - Megesik - mondtam mosolyogva, majd a nappaliba siettem.

 Gyorsan lenyugtattam a szívemet, rendezve a gondolataimat. Niel is zavarban volt, ezért nem jöt rögtön utánam. Nem is maradt sokáig. Mikor elköszönt, kezeit maga mellett himbálva, szótlanul állt egy darabig, majd egy gyors puszit nyomott az arcomra és elfutott. Én csak bámultam utána lefagyva. 

 Az ágyamon hasalva - mivel másféle pozicíót nem engedhettem meg magamnak - bámultam magam elé meredten. Az arcomat tapogatva, tátott szájjal. Gondolatom éppen nem volt. Csak egy bazi nagy üresség.

 Anyu későn jött haza, de fent voltam még. Feljött, hogy menézze miként vagyok, és lekezelje a hátam azzal a büdös kenceficével, amit az orvos adott.

 - Anyu, ha gyorsan ver a szíved valaki közelségétől, akkor szerelmes vagy? - kérdeztem még mindig fagyottan.

 - Igen - Abba hagyta a kenegetést. - Szeretnél valamiről mesélni?

 - Nem...nem igazán...

 Miután rendbe jöttem, folytattam a munkát. Sajnos nemsokára iskola megint, ami azt jelentette, hogy ott kell hagynom őket. Még Niel születésnapjára elmegyek, de aztán minden olyan lesz, mint régen. Vajon a fiúk emlékezni fognak?

 Napokig kerestem a megfelelő ajándékot, de semmi jót nem találtam. Kezdtem elkeseredni, amikor eszembe ötlött valami. Mindent megvettem, ami szükséges volt, és neki fogtam. Hajnalokig voltam fent, hogy elkészüljön, de sikerült. Álmosan, de boldogan készülődtem a bulira, miután sikerült pár órácskát aludnom. Öltözékem most sem hazudtolt meg. Egy fekete, szűk farmert, egy topot, arra egy kinyúlt, combközépig érő pólót vettem föl, amiből az egyik vállam kikandikált. Hajamat két cofba fogtam. A lábszáramra egy színesz lábszárvédőt húztam. Az ajándékot egy szatyorba süllyesztve vittem magammal. 

 Taxival mentem a megadott címre. A fiúk örömmel tessékeltek be a dormba. Mindenhol lampionok és papírdíszek lógtak, zene szólt, és elég vidámak voltak. 

 - Azt hittük már nem is jössz! - tolt beljebb Ricky. - Már elkezdtük, de most, hogy itt vagy, végre ehetek a tortából!

 Na szép. A kis haspók. Csak ezért örül nekem, de mosolyogva hagytam vezetni magam. Kicsit megijedtem, amikor Niel is föltűnt, de sikerült, mindent elnyomnom magamban és normálisan társalogni vele. 

 Az ajándékot odanyújtottam neki. Mindenki kíváncsian az ünnepelt köré gyűlt, hogy lássák, mit kap tőlem. Amikor kiemelte a szatyorból, hatalmas "Ó" visszhangzott a házban. Szinte drámai hangulat lett az előbbi pörgősből. Meg is rémültem. 

 - Te csináltad? - kérdezte Chunji.

 - I-igen, de ha nem tetszik... - néztem Nielre.

 - Ez szuper!! - kiáltotta Ricky. - Nekem is csinálsz ilyet? Kéérlek!

 Akinek a reakciójára lettem volna kíváncsi, épp az nem mondott semmit. Csak bámulta azt a vackot. Egy karkötőt tuningoltam fel neki, ami mellé varrtam egy kulcstartót, ami őt ábrázolja. 

  Miután megköszönte, megkezdődtek az eszement Teen Top játékok. Az egész ház zengett, hol a vesztesek, hol a nyertesek hangjától, vagy a pillanat szülte reakcióktól. Későre járt, mikor elcsendesült mindenki és leültünk filmet nézni. 

 A film közepe felé kisettenkedtem az udvarra, ahol az ünnepeltbe botlottam. A lépcsőn csücsült az ajtótól nem messze, így belerugtam  egy kicsit. Rémülten kiálltott egyet, de lefagyott mikor meglátott. Lehajtotta a fejét, majd kis idő múlva a bejárat felé indult, de megragadtam a karját és visszaültettem a lépcsőre, én is mellé telepedve. Egy darabig hallgattunk, de gyorsan összeszedtem magam.

 - Nem mondtál semmit az ajándékodra - néztem rá mosolyogva, pedig sírhatnékom volt. - Ha nem tetszik add vissza, vagy ki is dobhatod.

 Felém fordult, nagyon hirtelen, és az ajka az enyémre tapadt. Kigúvadt szemekkel, dermedten ültem, aztán ellöktem magamtól. Felálltam miközben a számat tapogattam, a dübörgő szívemről pedig hagy ne mondjak semmit. 

 - Ez a véleményem az ajándékodról - mondta rekedtes hangon. - Clair...?

 - Viccelsz velem? - suttogtam. 

 - Hogy?

 - Miért csókóltál meg?! - förmedtem rá. Az énekes megszeppenve állt mögöttem mikor hátra fordultam. 

 - Izé... Hát... - dadogta vöröslő fejével és kerülte a tekintetemet.

 - Szedd már össze magad! Az egyetlen aki bizonytalan lehet az én vagyok! Tán csak tudod, hogy miért tetted nem?!

 Niel tekintetében düh csillant meg. Rosszul tettem volna, hogy kiabálok vele? De hát teljesen jogosan teszem! Ez abszurd!! 

 - Mert... Kedvellek! - kiáltotta ökölbe szorított kezekkel. Feszülten várta mit lépek erre.

 Magamat is nagyon megleptem, de halál nyugodtan, mosolyogva válaszoltam.

 - Akkor jó.

 - M-mi? N- nem akadsz ki? - kérdezte zavartan. Én csak megráztam a fejemet és átöleltem.

 - Én is kedvellek...

 - Jajj, ne már! - kiáltotta Ricky.

  Szétrebbenve kerestük a hang forrását. Az abkakban könyökölt az egész Teen Top. Nekik nem filmet kellene nézniük?

 - Ti mi a fenét csináltok?! - kiáltottam.

 - Csak egy drámát néztünk volna, de... 

 - De kiderült, hogy ez egy vígjáték - folytatta Chunji Ricky mondatát. 

 - Legalább elsírhattad volna magad! - motyogta elszontyolodva Changjo.

 - Yah! - kiáltott fel végre Niel is. Csodálom, hogy eddig csödben volt... - Követtetek?!

 - Daniel - szólt L.Joe unottan. - Olyan hangosak voltatok, hogy még Ricky sikításai közben is hallottunk titeket. 

 Nos, ezek után legyen bárkinek is magánélete a Teen Topnál. Igazából nem zavart. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire nyugodtan fogom kezelni az első szerelmi vallomásomat.

 Meg aztán milyen jól kijöttünk Niellel! Amikor csak lehetett együtt töltöttük az időt. Az iskola, meg az énekes munkája is nagyba. Nehezítette a kapcsoltunkat, de eddig minden jól alakult. Anyu nem tudott róla, se senki más a csapattagokon kívűl és ez így volt jó. Nem szeretnék idő előtt megkopaszodni! Sem meghalni...