No more pain ONE {GD from BigBang}

Ez az első ficim GD-vel szóval elnézést ha valami nem jó. ^^ Nem terveztem hosszúra, szóval... :) Akit megijesztenek a hosszú sorok, az megnyugodhat. :D A képek, sajátok, én rajzoltam őket... >.< Bocsánat a minőségükért, de a szkennert családi okok miatt nem tudom használni (anyámék alszanak xD)
Jó szórakozást hozzá! :) És ha kérhetek véleményt... Nagyon hálás lennék értük! :3

"Yebin, találkoznunk kell…"

 Egy hónap, mialatt csak telefonon beszélsz a szerelmeddel, egy ilyen üzenet után vajon mit éreznél? Én kiugrottam a bőrömből, hogy végre találkozhatunk, minden rózsaszínködbe burkolózott körülöttem. Szerinted ilyenkor a józanész való valamire? Neked megszólalna az a kis vészcsengőd? Nekem most kussolt! De nagyon!

 Szóval repülve érkeztem a Han folyóhoz, de ha tudtam volna, mi lesz, nem állok meg a partjánál…

 Én eddig realista embernek hittem magam, de kiderült, hogy a naivitásommal, ha lehetne, már rég csillám pónin lovagolnék a szivárványon, aminek a végén vár az égi palotám. Mégis mi a fészkes fenét ettem, hogy ennyire megvakultam egyetlen üzenet után?!

 - Yebin, szakítsunk!

 Mintha egy elb*szott szappanopera főhősnője lettem volna. Míg háromszor megfordult velem a világ – kész csoda, hogy nem landoltam véletlenül mégis a folyóban – az jutott eszembe, hogy vajon én elmentem-e ma dolgozni. Biztos, hogy nem álmodtam?

 Aztán lassanként felszállt a pára a szememről – vagyis elpárolgott az összes könnyem – rájöttem, hogy tényleg elhagyott. Kiért, miért, ötletem sincs. Pár nap leforgása alatt odáig jutottam, hogy a saját tükörképemnek ordibáltam. Nem jöttem volna rendbe, de aztán rám mosolygott a szerencse, vagy minek nevezzem, és találtam magamnak egy olyan dolgot, ahol kiélhetem minden naivitásom, keseredettségem, egy szóval magamat.

 Ez lett, hogy 23 évesen csatlakoztam G-dragon egyik fanklubjához és koncertekre, fantalálkozókra jártam el. Az ebay-en is igen nagy vagyonokat költöttem. Anyám már sírva könyörgött, hogy térjek vissza. Még egy papot is hozatott, hogy kiűzze belőlem a rosszat.

 Aztán eljött az a pillanat, hogy sima fangirlből megszállott lettem. Leveleket írtam, hol nevetve, hol sírva, melyeket elküldtem neki. Lépten-nyomon őt követtem. Egyedül jártam az utcákat, mivel a fanklubból is kitettek, és a koncerteken se nagyon barátkoztak velem. Pedig olyan meghatóan sírtam mindig…

 Végül már magát GD-t kezdtem zaklatni. Nem egyszer követtem sokáig, majd hirtelen ráakaszkodtam. Szegény mindig olyan stresszes volt, hogy mindig csúnyán, kedvetlenül vagy éppen dühösen kezelt. Ideje lenne pihennie is…

 Ma is sikeresen a nyomában maradtam. Épp egy neve nincs utcán ballagott, én pedig mögötte. Egyszer csak gyorsított a léptein, már majdnem futott. Egy hirtelen ötlettől vezérelve rávetődtem, és megragadtam a bokáját.

 - Te őrült, már megint követtél?! – kiáltotta kikelve magából.

 - Jaj, Oppa! Ma megint rossz napod volt? – csimpaszkodtam tovább.

 - Most rontottad el! – rázta tovább a lábát. Nem eresztettem. – Szállj már le! Menj, ölelgesd a pasid!

 Erre a mondatra valami eltört bennem. Lehullottak a kezeim a lábáról, és feltérdeltem a földön. Csupa kosz volt mindenem, miközben lassan patakká erősödő könnyeim hullottak a porba.

 - Igazad van – szipogtam halkan, miközben magával ragadt a kietlen és rideg valóság. – É-én… nagyon sajnálom… csak…

 Felálltam, zavartan hajbókoltam előtte, majd elfordultam. Elég szerencsétlenül nézhettem ki, de jelenleg csak haza akartam futni és minél előbb az ágyamba dőlni, magamra húzva a takarót, és legalább két hétig ki se dugnám az orrom.

 - Várj! – kiáltott utánam GD. Nem fordultam meg. Nem akartam, hogy így lásson. – Valami… baj van? – kérdezte óvatosan.

 - Semmi… vagyis… Én tényleg sajnálom! – és már dőlt is belőlem a szó. – Nem akartam a terhedre lenni… Én nem gondoltam át, mit is teszek… Sajnálom… Csak te voltál az egyetlen biztos pont az életemben… Ne haragudj… Jézusom! Miket fecsegek…

 - Hát… Ilyen fannal se találkoztam még pályafutásom alatt, pedig nem most kezdtem – nevette el magát. – Hogy hívnak?

 - Mi? – fordultam felé megilletődve.

 - A neved. Mi a neved? – kérdezte meg újból vigyorogva.

 - Yebin…

 - Te lány – jött közelebb fejét rázva. Zsebéből egy zsebkendőt húzott elő. – Tiszta maszat az arcod!

 Olyan gyengéden ért hozzám, mosolyogva törölte meg koszos arcomat. Érintésére ismét elszorult a gyomrom. Könnyek csípték a szememet. Felbátorodva közelségétől, és azért is, mert hát egyszer élünk, meg már úgy is haza vágtam az imidzsem, a szemébe néztem.

 - Oppa – szóltam halkan. – Kérdezhetek valamit?

 - Hm? – törölgette tovább az arcomat.

 - Az baj, ha én… szerelmes vagyok beléd?

 Újra eleredtek a könnyeim. GD megdermedt, majd rám nézett és elmosolyodott.

 - Egy fan szereti azt, akiért rajong, nem? Így ez természetes.

 Tudtam, hogy nem teljesen azt mondta, amit gondol. Csupán vigasztalni szeretett volna. A szemében nem voltam más, mint egy összetört szívű, csalódott lány, aki mellesleg a rajongója. Hogy emberbaráti szeretetből, vagy valami más okból segített-e, nem tudom, csak azt, hogy én tényleg beleszerettem…