Be the light – One Shot with Yang Yoseob

 Üdv! Ma elkapott a depis hangulat, és íme a szüleménye! :) Most naaaagyon fontos lenne számomra a véleményetek, mert... ritkán írok ilyesmiket. ^^ Kérlek írjátok le, hogy milyen érzéseket váltott ki belőletek, mi tetszett benne, mi volt rossz, de elsősorban élvezzétek! :) 

 Egyetlen utasítást fűznék hozzá, ami elengedhetetlen, ahhoz, hogy megértsétek! Hallgassátok meg ezt a zenét, majd aláfestőként is lehet hallgatni a hangulat megteremtéséhez (a szövege is nagyon fontos, sőt, az a lényege szinte, ezért is magyar feliratos a videó!): https://www.youtube.com/watch?v=5Pc9h60hBM0 

 A nap melegét éreztem a bőrömön, a szél csendesen fújdogált a lombok között, a madarak éneke ma sokkalta vidámabb volt. Bentről egy fiú lágy hangja hallatszott. Nem először hallani, minden nap, ugyan abban az időpontban. A fiú kedvtelésből énekel a betegeknek, hogy hamarabb gyógyuljanak meg.

 Aztán véget ér a dal, és felhangzanak a tapsok. Mindenki boldog mikor ő énekel. Csupán egy mosolyával és a hangjával megremegteti az emberek szívét. Csak úgy ragyog, akár egy csillag az égen.

 A szoba csendjébe ekkor talpak nesze rondít bele.

 - Szia, Iseul! Ma milyen voltam? – ballagott be Yoseob vidáman, ahogy mindig is.

 - Még mindig szép a hangod.

 - Valóban? – nevet fel. – Akkor ma engedd meg, hogy neked énekelhessek!

 - Ma?

 - Ühüm – hajtja le a fejét elpirulva. – Ma van a születésnapod, nem? Este… gondoltam, hogy…

 - Rendben!

 - Komolyan? – csillant fel a szeme. Akár egy csillag…

 - Yang Yoseob! – trappolt be egy nővér dühösen. – Megmondtam, hogy az előadás után irány az ágy! Nem mászkálhatsz, ezt az orvos is megmondta!

 - Igenis… Ajuhma! – incselkedett a nővérrel, majd még gyorsan visszafordult. – Akkor.., viszlát Iseul!

 - Szia!

 - Elnézést a zavarásért – mosolyodott el a nővér is, majd Yoseob után ment.

 A délután csendesen telt el, ahogy általában. Lassan megnyúltak az árnyékok, az égbolt naranccsá változott. A madarak is elhallgattak rég, a szél azonban nem tántorodott meg. Számára az éjszaka nem ijesztő.

 Mikor végleg a Hold terpeszkedett el az égen, s magára hintette a csillagokat, Yoseob, ahogy megígérte lent várt az udvaron. A csillagokat kémlelte, arcán ott volt a megszokott mosoly. Neszt hallott, mire megfordult, s mosolya vigyorrá vált.

 - Azt hittem, már nem jössz – vakarta meg a tarkóját.

 - Ne haragudj. Tudod, a nővérek…

 - Áh, igen – nevetett fel. – Nehéz meglógni az már biztos. De addig is figyeltem az eget.

 - Ma is olyan szépek, mint a múltkor, ahogy mesélted?

 - Igen… - mosolyodott el keserűen, majd megköszörülte a torkát. – Akkor, kezdődhet a műsor?

 - Igen!

 Egy mély levegőt vett, lehunyta szemeit, s énekelni kezdett. Lágy hangja a legszebb dalt énekelte aznap este. Ragyogó arcán ott ült a mosolya, szemei fénylettek akár az égbolt csillagai. A sötétben az egyetlen fénylő pont…

 Azt mondják a könnyek az igaz szív hírmondói. Lassan gördülnek le az arcon, némán, s gyengédség költözik az szívbe. Egy könnycsepp megváltoztathat mindent egy kapcsolatban. Egy tiszta szív könnye olyan, akár egy reggeli napon a harmat. Gyengéd és gyenge…

 A végén elhalkult, s egy pillanatig nem szólt egy szót sem. Ajkain most nem játszadozott mosoly, mégis szeretettel nézett szemeivel.

 - Boldog születésnapot Iseul! – suttogta halkan.

 Ezután leült a földre és ismét az eget kémlelte.

 - Nem lesz baj, ha a földön ülsz?

 - Ugyan! – legyintett nem törődöm módon. – Már nem sokára minden jól lesz…

 - Valóban?

 Az emberek hajlamosak naivan hinni, pedig sosem lehetünk semmiben biztosak. Valahol hallottam, hogy ha valami rossz történik, akkor utána valami jó is fog. De vajon ez nem így van fordítva is?

 „…az ember képes a mélységekig szeretni…”

 A kétségbeesett hangok, a keserű könnyek a szívben boldogtalanságot okoznak. A gyomrod összezsugorodik, a szíved fájdalmasan dobog tovább, de mindhiába. Az életben mindenkinek megvan a maga kis fénye, melyért képes küzdeni. Mindenkinek meg van a maga csillaga…

 ***

 Bekopogtam az ajtón, majd benyitottam. Yoseob az ágyon feküdt, mindenütt csövek lógtak, a gépek pittyegtek a maguk ritmusában. A fiú holdsápadt arca felderült kissé, mikor meglátott.

 - Szia! – mosolyodott el bágyadtan. – Mi járatban? Iseul hogy van?

 Kezeim ökölbe szorultak, s a könnyek némán törtek utat maguknak. Yoseob értetlenül, és ijedten meredt rám. Csak megráztam a fejem.

 Kezeimet óvatosan a mellkasára helyeztem, a szíve fölé. Yoseob tekintete az enyémet fürkészte, melyben mindenre választ találhatott.

 Yoseob remegő kezeit a mellkasára helyezte, ajkai már nem görbültek felfelé. Szemei már nem a boldogságtól csillogtak, hanem a könnyektől, melyek forrón szántották végig sápadt bőrét. Kezei megmarkolták a ruháját és ekkor teste rázkódni kezdett.

 Némán álltam, ahogy mindig is tettem. Némán figyeltem, s láttam Iseul helyett…