No More Dream (Jin&Jimin) /+18/

Ezt a gyönyörűséget egy kedves ismerősöm írta. Kérlek olvassátok el és véleményezzétek!
Itt találhatjátok majd a folytatásokat és a többi irományait is: BTS One Shot-ok

Jó szórakozást kívánunk! :)

                                                                                                                                                                         

Jin POV

 Ismét eszeveszett csörgésbe kezdett az órám az éjjeliszekrényen, de erőm csak annyira volt elég hogy egy elnagyolt mozdulattal leverjem onnan. Az óra hangosan csattant a padlón, de rendíthetetlenül berregett tovább.

 Nyögve fordultam hasra, majd toltam el magam az ágytól és feltérdeltem rajta. Elkínzott arccal fordultam életem megkeserítője felé és morogva kapcsoltam ki, s helyeztem vissza a helyére. Még egy utolsó pillantást vetettem az ágyamra, ami továbbra is csábított, de elfordultam tőle és a szekrényemhez ballagtam.

 Mint minden reggel, kikészítettem az egyenruhám, bepakoltam a cuccaim, és szépen rendbe tettem magam. A reggelit kihagyva indultam útnak. Az iskola felé menet a gyomromat görcsbe rántó érzés minden lépéssel egyre erősebb lett és mire átléptem a tanterem ajtaját, már rég azon morfondíroztam, hogy meg se állok az ablakig, ahonnan előszeretettel vetném ki magam. De az asztalomnál általában megállok és felkészítem magam egy újabb napra.

 Felpillantottam az órára, fölsóhajtottam, és szépen kihúztam magam. Percre pontosan megérkezett, nagy energiával robbant be a terembe és ezer wattos mosollyal közeledett felém. Amikor a padomhoz ért, szeme elsötétült a vágytól és fèloldalas, csibészes mosollyal a vállamra tette a kezét, mire összerezzentem.

 - Jó reggelt Jin!

Jimin POV

 Még szippantottam egy utolsót és eldobtam a csikket, majd eltapostam ahogy elindultam. Vigyorogva fordultam az iskola felé és fújtam ki a füstöt.

 Reggel még semmi életkedvem nem volt, de amikor eszembejutott, hogy milyen nap van, azonnal jobb kedvre derültem. Rendszerint gyűlöltem az iskoláimat, de ebben az évben végre volt legalább egy okom bejárni. Még talán azt is mondhatnám, hogy "szerettem".

 Ezen az abszurd gondolaton felnevettem és észre se vettem a többieket magam körül. Szinte már viszketett a tenyerem, hogy újra megérinthesse Őt, ès már vátam, hogy milyen reakciót váltanak ki ma a szavaim belőle. Vajon elpirul? Mèrges lesz? Vagy talán elneveti magát?

 Izgatottan lèptem a terembe es azonnal észrevettem. Engem nézett, de szeme homályos volt, arca meggyötört, azonban figyelmemet teljesen lekötötték telt ajkai melyek kissé szètnyíltak, mintha csak várnának valamit.

 - Jó reggelt Jin! - köszöntöttem mint mindig, Ő pedig lerázta a kezem a válláról, ahogy mindig.

 Lehuppantam elé a székemre lovalgló ülésben és az asztalára könyököltem.

 - Ma reggel is rád gondolva keltem - kacsintottam rá, mire csak megforgatta a szemèt.

 - Kímélj meg a hülyeségeidtől, Jimin - morogta kedvetlenül.

 Összevontam a szemöldököm és kiegyenesedtem. Jin leplezni igyekezte idegességét, de tudtam, hogy retteg.

 - Nem hiszem, hogy ezt most komolyan mondtad - suttogtam közel hajolva hozzá. Mutatóujjammal végigsimítottam az arcèlèn, mire megfeszítette az állkapcsát, de határozottan nézett a szemembe. Felnevettem. - Ezt szeretem benned. Kitartó vagy még ha semmi esélyed sincs ellenem.

 Azzal megfordultam és nem törődtem tovább a jelenlétével. Legalábbis úgy tettem.

Jin POV

 Az érintésére kirázott a hideg, de nem akartam gyengének tűnni. Eddig sem hódoltam be, most se fogok. Legalább valamennyire megtartottam azt a cseppnyi büszkeségemet, noha mindenki tudta, hogy milyen kapcsolatom van Jiminnel. Nem voltam büszke rá, de kikerülni se tudtam. Néha sírva gondolok az egy èvvel ezelőtti életemre, amiben még ő távolról sem szerepelt. Aztán betoppant és mindent szétzilált.

 Jimin egy éve iratkozott be az iskolámba, és igen hamar kiderült viseltes múltja. Viselkedése pedige azonnal megmutatkozott. Felsőbbrendűnek és tökéletesnek hitte magát, holott egy senki volt. Egy nulla aki színészkedésével, lázongó tettekkel akarja fölhívni magára a figyelmet. Engem nem csapott be a vigyoraival vagy a fönhéjázó beszédeivel.

 És ez volt az oka a bukásomnak is. Kiszemelté váltam, majd szépen lassan bekerített és csapdába csalt ahonnan nem voltam képes kiszabadulni.

 Érkezését követő egy hónapban még szabad voltam, aztán az egyik ebédszünetbe elkapott.

 Éppen a titkos helyemen fogyasztottam az ebédem és olvastam, amikor megjelent. Eleinte még normális akartam lenni vele, barátkozni, hisz osztályelnökként köteles vagyok gondját viselni az új diáknak.

 - Üdv - vakkantotta amikor észrevettem. Zárkózott arckifejezèse óvatossá tett.

 - Szia - biccentettem. - Csatlakozol?

 Elvigyorodott és hirtelen nagyon megváltozott a tekintete.

 - Te vagy az osztályelnök, mi? - kérdezte közeledve. - Most megszánsz, mert új vagyok? Ha'?

 Szemem megrebbent egyre vészjóslóbb hangjától. A feszültség kettőnk között egyre csak nőtt, ahogy közelebb s közelebb lépett.

 - Ennyire szánalmas lennèk a szemedben? - döntötte meg kissé oldalra a fejét. Úgy kérdezte mintha valóban kíváncsi lenne a válaszomra, így hát nyitottam a szám, hogy mondjak valamit, de nem volt időm, mert Jimin hirtelen mozdult.

 Kiverte a kezemből az evőeszközök, melyek a fejem mellett koppantak, ahogy engem is a földre terített. Fejem mellé szorította a kezeim, s egész testével rám nehezedett.

 - Segíteni akarsz? - suttogta közel hajolva, úgy hogy éreztem meleg leheletét az arcomon. - Ha igen... másképp kell próbálkoznod...

 Kikerekedett a szemem, miközben ő csak vigyorgott.

 - Én... én nem... - nyögtem ijedten, mire fejem felè tolta a kezeimet hogy szabaddá tegye a sajátját.

 Iszonyatos erővel fogta össze a csuklómat, míg másik kezével kigombolta a zakóm, s végig simított a mellkasomon, egészen a nadrágom széléig. Érintése nyomán nem várt melegség és bizsergés futott végig a testemen, amitől felfordult a gyomrom.

 - Segíts hát - suttogta veszélyes mosolyával a fülembe, majd orrával megsimította arcomat és alig egy centire megállt az ajkaimtól. - Könnyíts.... rajtam!

Jimin POV

 Az emléktől jóleső bizsergés támadt a nadrágomban. A Jinnel való kapcsolatom az egyetlen ok, amiért itt maradtam. Általában egy fél évnél tovább sehol nem sikerült kitartanom. Az iskolák száma több az életemben, mint az emberekè akiket ismerek.

 A bosszantó tény, hogy senki sem akar, nap mint nap ott éget belülről, s lassacskán felemészt. Rég felhagytam a barátsággal járó fárasztó színészkedést és csak elveszem azt amit akarok. Azonban Jin... más volt. Ő valamiért nem hagyta nyugodni a gondolataimat, percről percre csak rá gondolok.

 Hátra néztem, ahol már meg kellett volna jelennie. A tető volt a mi "titkos" légyottjaink színhelye, így esélytelen, hogy nem tudja hol várom. Emellett arra se foghatja a késését, hogy nem tudta, hogy ma találkozunk, mivel ez amolyan kötelező "szakkörnek" számított. Ha nem jelent meg én dühös lettem, ami csak neki volt rossz.

 Viszont most több mint fèl órát késett. Nem volt szokásom másokat felkutatni, általában engem szoktak keresni, de most rossz érzés fogott el.

 Szinte már az egész iskolát bejártam, amikor a tornaterem felöl hangokat hallottam, így arra vettem az irányt. A közelben már el is csíphettem néhány mondatfoszlányt, amik egyáltalán nem tetszettek.

 -...szereted mi?! Élvezed, ha hozzád érnek?!...

 -...nézd a szemét! Élvezi a rohadék!

 -...undorító bu...

 Nem vártam meg a folytatást, azonnal kiugrottam a fal mögül ezzel meglepve az ócsároló népséget. Nem kellett nagyon szétnéznem, hogy tudjam, mi folyik, amikor pedig megpillantottam Jint a földön, okot se kellett keresnem, ahhoz, hogy szétverjem a seggfejeket. Hihetetlen dühvel estem nekik, nem láttam semmit az erős érzelmek viharában. Azok a szemetek hamar eliszkoltak, elég volt pár ütés. Amint egyedül maradtunk Jinnel, azonnal mellé térdeltem, és a sebeit vizslattam. Szája felrepedt, a jobbszeme körül már kezdett feldagadni és elszíneződni a bőr, ruhája gyűrött és szakadt volt.

 - Azok a szemetek! – sziszegtem dühösen, majd óvatosan megérintettem Jin karját. – Jól vagy?

 Felnyögött és elrántotta a kezét, s magától felállt. Rám se nézett.

 - Minek vagy itt? – morogta barátságtalanul.

 - Most mentettem meg a segged, erre ez a hála?! – hökkentem meg. – Azért egy köszö-

 - Köszönöm?! – fordult dühösen felém. Még soha nem láttam ezt az arcát ezelőtt. – Meg se történt volna, ha te nem vagy! Ez mind a te hibád!

 - Nem én kértem őket, hogy verjenek el! Azért nekem is vannak elveim! – léptem közelebb és a düh ismét fellángolt bennem. – Ne merd rám kenni!

 Jin keserűen és megvetően felnevetett. Hangja a fülemet, szavai a bensőmet bántotta.

 - Még hogy elveid! – A szavakat úgy köpte, mintha marnák a száját belülről. – Neked olyanod nincs, Jimin. Neked nincs semmid! Egy senki vagy, aki másokon taposva várja, hogy majd észrevegyék és szeressék!

 Képtelen voltam bármit is válaszolni. A szavak pofonként értek, Jin tekintete egyenesen megölt. Utoljára akkor éreztem így magam, amikor a szüleim elhagytak és nevelőszülőkhöz kerültem. Az ismerős érzés ismét a sötétbe taszított és képtelen voltam mozdulni. Álltam ott némán, ezzel igazolva Jin szavait.

 - Gyűlöllek, Park Jimin! – suttogta.

 Összeszorítottam a szemem, hogy a könnyeknek gátat szabjak, de hangom megremegett, amikor megszólaltam.

 - Újra és újra ezeket a szavakat hallani… - Ökölbe szorítottam a kezem és ránéztem. – Gondolod, hogy én nem gyűlölöm magam? Szerinted én ilyen akartam lenni?

 - Mit sem változtat ez a tényeken – vont vállat fáradtan. Kihunyt tekintetében a tűz. – Önszántadból váltál ilyenné, és ez az, ami miatt annyira gyomorforgató. Hagytad magad idáig süllyedni.

 Meghökkenve meredtem rá. Percekig állhattam ott, de mire föleszméltem, már Jin elment.

Jin POV

 Elegem lett. Nem bírtam tovább elviselni Jimin szarságjait. Nem ő akarta? Neki elvei vannak? Na, ne röhögtessen! Gyűlöli magát? Én is őt. Talán úgy gondolja ez majd elég okot ad arra, hogy megbocsássam mindazt, amit velem tett?

 Amint hazaértem, azonnal a szobámba zárkóztam. Nem akartam senkit és semmit. Órákig csak feküdtem az ágyon és a saját szavaimon gondolkodtam. Minél többször rágtam át magam rajtuk, annál nehezebb volt lélegeznem. A bűntudat súlya egyre jobban kiszorította a mellkasomból a levegőt, s mikor már nem bírtam elviselni a fullasztó szobámat, elment sétálni, hogy kiszellőzzön a fejem.

 Órákig bolyongtam az utcán, amikor rájöttem, hogy merre is tartok valójában. Még hónapokkal ezelőtt kellett egy fontos papírt átadnom Jiminnek és engem küldtek, mint osztályelnököt, így tudtam meg hol is lakik. Mit ne mondjak, igen meglepődtem, amikor a házához érkeztem. Egy hatalmas villa volt, ami nemrégiben épülhetett. Hallottam pletykákat, miszerint Jimin szülei gazdagok, de sosem hittem el teljesen. Úgy gondoltam túlzások, és ezzel is csak saját magát akarta fényezni.

 Most pedig, hogy kiderült a szüleit körülvevő rejtély, most azt is megtudtam, hogy valójában nem is az igazi szülei. Ez voltaképp nem lenne probléma, de viselkedését látva, valahogy el tudom képzelni, hogy mit jelenthet Jimin számára a „család” szó.

 Úgy egy sarokra lehettem a házától, amikor megálltam. Oda akartam menni, hogy rendesen megbeszéljük a történteket, de féltem. Féltem, hogy ezzel csak rontok a helyzetemen. Ha most odamegyek és elkezdek magyarázkodni, akkor azzal behódolok neki, amivel feladnám az elmúlt egy évemet, mindent elveszítenék és feleslegessé válna minden erőfeszítésem. Viszont ha nem meg nem megyek, örökké a bűntudattal kellene élnem. Szörnyű dolgokat vágtam a fejéhez, holott tudtam, hogy valójában nem ilyen. Minden vele töltött percben gyengéd volt hozzám. Érintései nem bántani, hanem óvni akartak.

 Futva tettem meg a hátralévő utat, s azonnal rátenyereltem a csengőre. Jimin csak pár perc elteltével nyitott ajtót. Egy ingben és egy farmerben volt, arca nyúzott és semmitmondó, tekintete pedig csak egy pillanatra tisztult ki, amikor meglátott engem az ajtóban. Pillanatok múlva tudtam csak megszólalni.

 - Szia.

 - Mit keresel itt? – kérdezte halkan.

 - Beszélni akarok veled – tértem a lényegre.

 Nem szólt semmit, csak odébb állt az ajtóból, hogy nekem helyet adjon. Becsukta mögöttem az ajtót, majd elindult. Nem nézett hátra, hogy követem-e.

 Nem láttam túl sokat a házból, sötét volt, egy lámpa se égett, és szinte azonnal egy lépcsőhöz vezetett. Miközben követtem őt, a hátát néztem és igyekeztem összeszedni a gondolataimat. Miért is jöttem ide? Mit akarok ezzel? Mit akarok tőle valójában?

 Mire felértünk, sokkal nagyobb katyvasz volt a fejemben, mint előtte. Aztán figyelmemet elterelte a környezetem. Egy felső emeleti folyosón sétáltunk, és valahol az utolsó ajtón mentünk be. A szoba hatalmas volt és sötét, akár a többi helység is a házban. Összevontam a szemöldököm. Volt egy sejtésem, hogy ez mit jelenthetett, de végül Jimin odaballagott egy asztalhoz, mely a szoba túlsó felén volt az ablaknál. Ott felkapcsolta az olvasólámpáját, majd felém fordult.

 - Ülj le – mutatott egy fotel felé.

 Szó nélkül engedelmeskedtem. A feszültség pedig sehogy se akart megszűnni a testemben. Minden izmom pattanásig feszültek, ugrásra készen. Még mindig rettegtem tőle…

 - Miről akarsz beszélni? – kérdezte végül, mikor helyet foglalt az ágya szélén. Vállai megereszkedtek és még mindig érdektelen arccal bambult maga elé.

 - Én… - kaptam fel a fejem, de nem jöttek szavak a számra.

 - Ha újabb ötleted támadt, hogyan fejezhetnéd ki a gyűlöleted irántam, hát hajrá. Meghallgatlak. – Hangja fáradt és beletörődő volt.

 - Hogyan? – tört ki belőlem dühösen és már meg is volt a kellő löket a beszédhez.

 - Gondolom ezért jöttél, nem? – kérdezte rám emelve tekintetét. Mintha egy halott nézett volna rám.

 - Nem ezért jöttem – mondtam végül nyugodtabban valamivel. – De nem is azért, hogy visszavonjam a szavaimat. Amiket mondtam neked, azokat úgy is gondoltam.

 - Akkor meg? Még mit akarsz? Kérjek bocsánatot? – remegett meg a hangja. A fal mellyel eddig körülvette magát, lassan omladozni kezdett.

 Ez egy nagyon jó kérdés volt, amire még most sem tudtam a választ, de valahogy megnyugodott a szívem. Megráztam a fejem és gyengéden elmosolyodtam.

 - Én csupán azt szeretném, hogy abbahagyd ezt az önmarcangolást – mondtam. – Küzdj végre magadért, és ne hagyd, hogy az utadba álljon bármi is.

 - Te ezt nem érted! – állt fel hirtelen Jimin. Mellkasa sebesen emelkedett s süllyedt. – Semmit nem tudsz rólam!

 -  De igenis tudok! Tudom, hogy nem akarsz ártani az embereknek és azt is tudom, hogy csupán figyelemre vágysz! Törődésre! – kiáltottam, ahogy magával ragadott a hév. – De ezt nem lehet kierőszakolni az emberekből! Így csak… elveszíted őket.

 Pillái megrebbentek, majd erejét vesztve visszaesett az ágyra. Megsemmisülve meredt a semmibe, miközben könnyei utat törtek maguknak.

 - Én nem akarlak elveszíteni – suttogta.

 Szavai elindítottak bennem valamit. Felálltam és elé sétáltam. Csak álltam és néztem őt, majd amikor felnézett rám, megtörtem. Bizonytalanul, remegő kézzel letöröltem a könnyeket az arcáról, mire ő elkapta a kezem és az arcára szorította. Tekintete fogva tartotta az enyémet és mindent elmondott. Láttam mindent.

 Óvatosan lehúzott maga mellé az ágyra, kezemet szorosan fogva, mintha félne, hogy eltűnök, ha elenged. Hogy megnyugtassam, enyhén megszorítottam, és félszegen elmosolyodtam. Bátorításomra tekintetébe visszaköltözött az a régi Jimin, akit az ebédszünetekben, a tetőn ismertem meg. A valódi Jimin volt most előttem, aki kétségbeesetten vágyott a szeretetemre.

 Enyhén megdőlt felém, de félúton megdermedt és félve nézett rám. Mély levegőt vettem, és lehunytam a szemem, s lassan bólintottam, mire ő átlépte azt a határt is, amit minden alkalommal magunk közé húztam. Most nem csak a testem, hanem a lelkem is jelen volt. Nem határolódtam el tőle, hagytam, hadd érezzem a csókját, mely lágyan tapogatott. Óvatos, felületes csókjai azonban nem voltak elegek. Enyhén szétnyitottam ajkaim, mire nyelve azonnal utat tört magának és végre rendes csókban forrtunk össze. Minden egyes levegővételnél egyre közelebb és közelebb csúsztam hozzá, érezni akartam a melegét, az érintését.

 Jimin ekkor megszakította a csókunk, tenyerét a mellkasomra csúsztatta és enyhén hátra nyomott, hogy ledöntsön az ágyra. Hagytam magam, miközben egyre csak arra vártam, mikor érezhetem őt ismét magamon.

 Ő azonban nem sietett el semmit sem. Most végre nem kell attól tartania, hogy elfutok. Tenyerével végig simított a combjaimon, fel egészen az arcomig, s ismét egy forró csókban forrtunk össze, de kezei nem álltak meg. Utat törtek a pólóm alá, ahol forró bőrömet cirógatták. Egyre elviselhetetlenebb lett az érzés mely a bensőmet feszítette, majd mikor ujjai kigombolták a nadrágom és hűvös bőre hozzáért a forró farkamhoz, egy jóleső sóhaj tört fel belőlem.

 Jimin kissé eltolta magát, hogy a szemembe nézhessen. Arcán végre ott volt csibészes mosolya és tekintete ismét vágytól csillogott. Boldogan elmosolyodtam és lehúztam magamhoz, hogy megcsókolhassam.

 Simogatása egyre csak merevebbé tett és már kényelmetlenné vált a nadrágom. Hangomat se bírtam már visszafogni, és már Jimin is egyre követelőzőbben csókolt. Kezeim, amik eddig tehetetlenül hevertek mellettem, most határozottan indultak felfedezőútra, azonban útban volt Jimin ingje, így először attól szabadultam meg, majd a sajátomtól is. Ahogy megérintettem Jimin meztelen bőrét, Ő tetszését egy halk morgással adta tudtomra.

 Ahogy megismertük újra egymást, lassan lekerültek rólunk a ruhák is, és egyre közelebb és közelebb kerültünk egymáshoz. Jimin elborított csókjaival, ujjai kellemesen kényeztettek, de testem többet és többet akart. Mikor pedig ajkai testem középpontja felé haladt, éreztem a kitörni készülő feszültséget. Ujjaim önmaguktól túrtak Jimin hajába és vezették le vágyaim centrumába. Ahogy ajkai szétnyíltak és nedves nyelve megérintett, testem megfeszült és a torkomra forrt minden hang. Nyelve benedvesítette a bőrt, s meleg lehelete csiklandozta minden idegszálam, majd ujjai elkezdték simogatni a combom. Gyorsabban vettem a levegőt, szinte szomjaztam, miközben kezemmel továbbra is tartottam Jimin fejét, hogy még véletlenül se hagyja abba a kényeztetést.

 Az újabb ingerektől csak még keményebb lettem és már éreztem, hogy közel járok a mennyországhoz. Azonban Jimin nem hazudtolta meg magát. Kezeimet lefeszítette és sötét ígéretekkel teli szemeit végigvezette testemen, mígnem találkozott a tekintetünk. Fölém tornyosult, egyik kezével megtámaszkodott a fejem mellett, míg a másik az én kezemet kereste meg.

 - Érints meg, Jin – suttogta vágytól rekedt hangján, s lassan odavezette ágyékához a kezem.

 Mikor megérintettem, és rákulcsoltam ujjaimat, éreztem, ahogy forrón lüktet. Az újdonsült érzéstől kirázott a hideg és megrándult a farkam, amitől felnyögtem. Jimin elmosolyodott, de amint elkezdtem mozgatni kezem, lehunyta szemeit és arcát elöntötte a megelégedés. Miközben simogattam, az arcát figyeltem, minden rezdülését, mikor hozzá érek, tudjam, mennyire teszem boldoggá.

 Ártatlanságom szertefoszlott, helyébe olyan érzések és vágyak költöztek, melyek eddig idegenek voltak számomra, azonban Jimin ezeket a felszínre hozta őket. Többet és többet, sikította a bensőm és már nem tudtam uralkodni magamon. Elvettem a kezem, mire Jimin szeme felpattant és értetlenül nézett rám, de én csak sejtelmesen mosolyogtam rá, miközben a hátára fektettem. Én két lába közé helyezkedtem és mikor farkára ismét rákulcsoltam a kezem, már Ő is tudta, hogy mi következik. Ráhajoltam és óvatosan, tapogatózva egy csókot nyomta a farka hegyére, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve teljes hosszát a számba vettem, s Jimin felhördült a váratlan érzéstől. Fejemet ezután mozgatni kezdtem és szinte automatikusan tudtam, ösztönösen, hogy mit kell tennem, hogy Jimin jól érezze magát.

 Mikor már majdnem a csúcsra jutattam, elkapta a karomat és fölrántott magához és egy szenvedélyes csókban adta tudtomra, hogy meg van elégedve velem. Vissza akartam térni előző tevékenységemhez, azonban Ő nem hagyta. Oldalra fektetett, s mögém mászott. Nem tudtam mire számítsak, így csak türelmetlenül vártam.

 Eleinte csak simogatott. A combomat, a hasamat, a karomat, majd ujjait a számba vezette, mire én nyalogatni kezdtem őket. Csókokkal borította a nyakamat és halkan suttogott a bőrömbe.

 Először, amikor megéreztem, ijedten kaptam oda a kezemmel, hogy megállítsam. Ujjai ugyan még alig hogy benn voltak, de olyannyira idegen volt az érzés, hogy képtelen voltam nyugton maradni.

 - Cssss – lehelte Jimin. – Csak először lesz furcsa, ígérem.

 Mély levegőt vettem és bólintottam. Amikor ujjai elmerültek bennem, a levegő jóleső sóhajként hagyta el ajkam. Újra és újra becsúsztatta őket, és minden egyes alkalommal kirázott a hideg. Nyögéseim egyre hangosabbak és hangosabbak lettek, a csípőm pedig lassan felvette a ritmust. Ismét érezni kezdtem, ahogy az érzés eltelít, és már csak ki akar törni belőlem, de az utolsó pillanatban, az utolsó lépésnél Jimin ismét visszarántott. Panaszosan nyögtem fel, mire kaptam egy apró csókot a vállamra.

 - Mindjárt, hercegnőm – mosolyodott el, miközben keresett valamit, de nem láttam, mert nem engedte, hogy megforduljak.

 De valóban nem kellett sokat várnom. Most teljesen más érzés volt. Kissé fájt, ahogy feszített belülről és forrón lüktetett, de valahogy teljesebbnek éreztem. Egy darabig nem mozdult, tenyerét alhasamra szorította, míg hozzászoktam. Mikor késznek éreztem magam, megmozdítottam a csípőm, mire teljesen elmerült bennem. Lassan mozgott, de minden lágy mozdulatnál halk sóhajokat hallattam. Magam mellett markolásztam az ágyneműt, majd kezemmel magam kezdtem simogatni, de Jimin eltolta, és vette át a kényeztetésem. A két érzés lassanként összeolvadt és csak nőtt bennem. Jimin csípője egyre gyorsabban mozgott, és már ekkor tudtam, hogy hagyni fog végig menni az úton a beteljesülésig.

 Az érzelmek mikor a csúcspontra értek, majd csordult túl, olyan elemi erővel sodortak magukkal, hogy szinte beleszédültem. Nem hallottam, nem láttam magam körül semmit, csupán az a pont létezett, ahol Jimin és én összeforrtunk.

 Mikor kitisztult a fejem, lihegve fordultam Jimin felé. Összekulcsoltuk kezeinket és csak néztük egymást, egészen addig, míg légzésünk csillapodott.

 - Szeretlek, Jin – mondta és megszorította a kezem.

 Minden hezitálás nélkül, határozottan a szemébe nézve, elmosolyodtam.

 - Szeretlek, Jimin.